BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Városi kisautók lépcsős hátú változatai - Tesztek

Végy egy minit, biggyessz rá puttonyt! Ez az olcsó szedán készítésének receptje, amit a gyártók sikerrel alkalmaznak.

A hazai utakat sok, kisautóból lett szedán rója. Miközben az alapmodelleket inkább szingliknek kínálják, a csomagtartóval toldott kiviteleket családi autóként aposztrofálják. Joggal, hiszen a megtoldott kasztnik 400–500 literes csomagtartót rejtenek, s tágasabbak. Kis motorjaikkal nem versenyautók a szedánok, de a fenntartásuk sem kerül sokba. Használtan pedig egymillió forintnál alig többet kell leszurkolni értük.

Persze, ebben a kategóriában is hatalmas eltérések vannak. Az olcsóbbaknak (Fiat Albea, Renault Thalia) inkább a méretük, a drágább típusoknak (Honda City) a felszereltségük a meggyőző. Utóbbi nem véletlenül kerül akár egymillióval többe, mint a „fapadosok”. A magasabb felszereltség mellett a japán a megjelenésével is veri vetélytársait.

S hogy jó vétel-e a használt autó? Igen, ha alaposan átvizsgálják a szerződéskötés előtt. Az említett típusoknál egyébként nincsenek visszatérő hibák. A Hondánál indítási gondokról és a lambda-szonda rakoncátlankodásáról szól a legtöbb jelentés. Futóműve kényes, de a magyar utakat más modellek sem tolerálják. A Fiat motorjával nincs gond, de hajlamos az olajdézsmálásra. Gyenge pontja a generátor, a kuplungtárcsa és a kormánymű. Összességében semmi komolyra nem kell számítani az olasznál. A Renault több törődést igényel. Visszatérő betegsége az elromló gyújtástrafó, gyengélkedhet a lambda-szonda, valamint a generátor. A csomagtér nyitógombja menetrendszerűen adja be a kulcsot, ezen csak a csere segít.

Honda City: a legmutatósabb szedán

Fiat Albea: a kissé unalmas világautó

Renault Thalia: nem szépségdíjas, de tágas

AS Network-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.