Alaptalan a kifogás
Felszámolás. A felszámolás alatt álló cég által indított perben az alperes csak akkor élhet beszámítási kifogással, ha pénzkövetelését a felszámoló nyilvántartásba vette – figyelmeztetett a Legfelsőbb Bíróság (LB) az alábbi jogvitában.
Az ügy egyik szereplője felszámolás alatt állt. Fellépett az egyik üzleti partnerével szemben, és csaknem ötmillió forintot követelt tőle fuvardíjtartozás címén. Ám annak ugyancsak volt követelése a felperestől: elmaradt üzleti jutalékra hivatkozva csaknem ugyanekkora összeg erejéig beszámítási kifogással élt, mondván, igénye a felszámolási eljárást megelőzően keletkezett.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, fizesse ki fuvardíjtartozását a felperesnek. Az alperesi beszámítási kifogásnak nem adott helyt azzal az indokkal, hogy a felszámolási eljárásban csak olyan követelés számítható be, amelyet a felszámoló elismert és nyilvántartásba vett. Az adott esetben az alperes cég hitelezői igényét azonban a felszámoló nem vette nyilvántartásba, így az nem volt érvényesíthető a felperessel szemben.
Az ügyben másodfokon eljárt bíróság egyetértett az elsőfokú igazságszolgáltató fórummal. Kiemelte: a csődtörvény szerint nincs akadálya annak, hogy a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet által indított perekben a hitelező a beszámítás jogával éljen. E perben azonban az alperes nem tekinthető hitelezőnek, mivel a felszámoló nem vette a hitelezői nyilvántartásba – állt az ítéletben.
Az alperes az LB-hez fordult felülvizsgálatért. Vitatta, hogy követelésének érvényesítéséhez annak nyilvántartásba vétele is szükséges lett volna. Szerinte a jogszabály nem írja elő, hogy a beszámítandó követelést a felszámoló is elismerje. Az LB azonban másként látta. Rámutatott: a beszámítási kifogás érvényesíthetőségi feltételeit a csődtörvény egyértelműen rögzíti. Így e joggal csak az élhet, aki a felszámolási eljárásban hitelezőnek minősül. Hitelezői minősége pedig – a felszámolás kezdő időpontja után – csak akkor állapítható meg, ha pénzkövetelését a felszámolónak szabályszerűen bejelentette és azt nyilvántartásba vették. Márpedig az adott ügyben a nyilvántartásba vétel elmaradt, az alperes hitelezői igényét a felszámoló elutasította. Így a perben a bíróságok szabályszerűen jártak el – mondta ki az LB, és a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. KK
Új jogszabályok
az üzletek működési rendjéről (MK 2008/184. sz.)a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól (MK 2008/184. sz.)
a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól (MK 2008/184. sz.) -->


