BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bezár a szekszárdi fehérneműüzem

Bezárja szekszárdi gyárát a prémium fehérneműket gyártó Van de Velde NV. Herman Van de Velde. A belga anyavállalat vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta, a termelés és beszállítás egyelőre folytatódik a szekszárdi egységben, amelynek 345 fős személyzetével a hét elején személyesen közölte, hogy be szeretnék zárni a gyárat. A cég vezetője biztosította az alkalmazottakat, hogy elbocsátásuk humánus keretek közt, a szociális előírásoknak megfelelően fog történni.

A vezérigazgató a drasztikus intézkedés indoklásaként azt is elmondta: Magyarországon ma már nem lehet költséghatékonyan textiltermékeket gyártani, a vállalat tunéziai egységében a magyar bérek, járulékok harmadáért végzik el ugyanazt a munkát. Másrészt egyre nehezebb szakképzett munkaerőt találni, hiszen a szabás-varrás kevésbé vonzó szakma a fiatalok számára – tette hozzá Van de Velde. Mindazonáltal a vállalat belga és spanyol tervezői központjába a hazai gyárból elküldött munkavállalókat, elsősorban technikai vezetőket, projektmenedzsereket vár. A magyarországi gyártókapacitást teljes egészében Tunéziába helyezik át.

A Van de Velde termékeit elsősorban európai piacokon, az Egyesült Államokban és Délkelet-Ázsiában értékesíti, s 2007-ben mintegy 130,3 millió eurós forgalmat könyvelt el. Herman Van de Velde előrejelzése szerint az idén várhatóan csökken a termékek iránti kereslet, hiszen a gazdasági recesszió a felső kategóriás fehérneműk iránti keresletre is rányomja a bélyegét. Elsősorban a tengerentúli értékesítés csökkenésével számol.

A vállalatnak Magyarország és Tunézia mellett Romániában és Kínában van gyártókapacitása. A termékek tervezését Belgiumban és Spanyolországban, Barcelonában végzik. TL

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.