Hiány lehet élelmiszerekből
Mától leállhat a tejtermelés a piacvezető szegedi Sole-MiZo Zrt.-nél és a zalaegerszegi Pannontej Zrt.-nél a gázfelhasználási korlátozások miatt. Szakértők frisstej-ellátási zavarokat valószínűsítenek az intézkedések nyomán. Gőgös Zoltán, az FVM államtitkára ugyanakkor közölte: van esély arra, hogy a két vállalat legalább a minimális működéshez szükséges gázmennyiséget megkaphassa, és a gazdálkodóktól a tejet felvásárolhassa, de lapzártánkkor még folytak az egyeztetések az ügyben. Az állattartóknál – tudtuk meg Magyar Györgytől, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Szövetségének titkárától – napi 3 millió liter eladatlan tej ragadhat benn. Emiatt naponta 300 millió forintnyi veszteséggel kell számolniuk, mivel a megsemmisítés többletköltségeit is magukra kell vállalniuk.
Gőgös Zoltán tájékoztatása szerint az FVM már megállapodott a gazdasági tárcával azokról a beavatkozásokról, amelyekre akkor lenne szükség, ha a gázkorlátozást a harmadik fogyasztói kategóriában is életbe kellene léptetni (ahová az agrár- és élelmiszer-ipari vállalkozások nagy része is tartozik). Leszögezte: nem szűnhet meg a gázellátás az alapvető élelmiszer-ipari termékeket előállító vállalatoknál és az állattenyésztő telepek jelentős részénél. Ennek megfelelően a pékségek, a hús- és a tejfeldolgozók, illetve a napos- és növendék állatokat nevelő mezőgazdasági telepek ellátása biztosított lesz. A minisztérium egyedi elbírálással döntené el, hol kellene fenntartani a gázszolgáltatást – tette hozzá az államtitkár.
A korlátozások nyomán viszont már tegnap leállította a sertésvágást, és jelentősen viszszafogta készítménygyártó kapacitásait szegedi üzemeiben a piacvezető Pick Szeged Zrt. – nyilatkozta Kovács László, a társaság elnök-vezérigazgatója. A cég bajai üzeme 50 százalékos kapacitással működött, a pécsi és az alsómocsoládi gyárakban pedig teljesen leállt a termelés.
A gázkorlátozás miatt elképzelhető, hogy húsellátási gondok lesznek – állapította meg Kovács László. Az intézkedés vállalati szinten is komoly veszteségeket okozhat. További gond, hogy a társaság nem tudja majd átvenni a feldolgozásra váró sertéseket a termelőktől. Ezért a gazdálkodókat is veszteségek fenyegetik, mivel a hízók feltorlódhatnak az állattartó telepeken.
Drasztikus mértékben csökkent tegnaptól a baromfipiacon vezető szerepet betöltő Hungerit Zrt. gázfelhasználása – mondta Magyar József, a vállalat vezérigazgatója. A cég korábban 860 köbméteres óránkénti mennyiségre kötött szerződést, amelynek mostantól csak 30 százalékát használhatja fel. A társaság a 260 köbméteres mennyiségnek megfelelően körülbelül negyedére csökkentette kapacitásait, és a műszakok „széthúzásával” igyekszik kivédeni a helyzetet.
A jövő héttől a felvásárlásra váró baromfifélék feldolgozása is kérdésessé válhat, ha addig a gázproblémák nem oldódnak meg – hangsúlyozta a vezérigazgató. A cég a felkínált szárnyasok jelentős részét nem tudná átvenni. Mivel az állatok nem bírják a túltartást, tömeges pusztulás következhet be a termelői telepeken. Emellett a fűtés kikapcsolása közvetlenül is elhullást okozhat, mert a szárnyasok a hideget nem vészelhetik át az ólakban. HL
Importálna a Tesco hálózat
A magyar Tesco hálózat vizsgálja a friss tej és hús importjának lehetőségét, miután mindkét termékkör termelői arról tájékoztatták a céget, hogy a gázkorlátozások miatt a következő napokban csökkenteni vagy szüneteltetni kénytelenek a szállításokat. A hipermarket-hálózat ugyanakkor arról is tervet készít, hogy adott esetben miként korlátozza az áruházak gázfelhasználását. Esetleg arra is sor kerülhet, hogy a kisebb egységeket átmenetileg bezárják.Az áruházak listáját és a bezárások sorrendjét rövidesen összeállítja a cég igazgatósága. DK
Az áruházak listáját és a bezárások sorrendjét rövidesen összeállítja a cég igazgatósága. DK-->


