Cégvilág

Nem a legerősebb, a legalkalmazkodóbb marad fenn - Fotók

Lehet alkalmazkodni a válsághoz, de ehhez az is kell, hogy a kormány olyan intézkedéseket hozzon, amelyek révén a cégek javítani tudják piaci pozícióikat – hangzott el egyebek között azon az üzleti megbeszélésen, amelyet a Joint Venture Szövetség szervezett vállalatvezetők részére.

Bátor lépéseket sürgettek, amelyeket már régen meg kellett volna tenni a válság hatásainak ellensúlyozására, az ország versenyképességének helyreállítására. Többen is hiányolták például a reformok következetes végigvitelét, egyebek között az adórendszer átalakítását. Ugyanakkor arra is rámutattak: az ország tragédiája lenne, ha a reform kizárólag néhány megemelését jelentené. Főként az élőmunkát terhelő költségek csökkentését szorgalmazták, mivel ez az egyik legfontosabb eszköze a munkahelyek megőrzésének.

Fekete István, a JVSZ elnöke szerint szélesíteni szükséges az adózók körét, el kell érni, hogy többen adózzanak, kevesebbet. Az adócsökkentésnek a kereslet élénkítésében is jelentős szerepe van – hangsúlyozta. A vállalatok közül nem a legerősebbek, hanem a legalkalmazkodóbbak maradnak fenn – mutatott rá –, az a cég, amelyik túlélésre rendezkedik be, elbukik.

Ebben a helyzetben új, távoli exportpiacokat kell keresni, s ebben az állam segítségét várják a kis- és középvállalkozások – jelentette ki, többek egyetértését kiváltva. Abban is közös álláspont alakult ki, a nagyobb vállalatoknak szintén érdekük, hogy talpon maradjon a főként beszállításokra specializálódott kkv-réteg. Takács János, az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. vezérigazgatója elmondta, ők a több lábon állásra és innovációra biztatják partnereiket.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható


[enews_gallery id='453259']

Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Joint Venture Szövetség fekete
Kapcsolódó cikkek