Nem kell már jelezni a státust
Bejelentés. Az alanyi adómentességet élvező adózóknak az új év beköszönte ellenére sem kell megújítani az adómentességgel kapcsolatos korábbi választásukat: azok, akik az idén alanyi adómentesek voltak –
vagyis nem kellett áfát fizetniük –, jövőre is automatikusan azok lesznek – hívja fel a figyelmet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Vagyis, ha az adóalany alanyi adómentességét lehetővé tevő feltételek folyamatosan fennállnak, e státusa folyamatosan fennmarad a 2009-es év során is.
Adómentességgel kapcsolatos nyilatkozatot tehát csak akkor vár az APEH, ha az adózó az általános szabályok szerinti adózásra kíván áttérni, vagy ha alanyi adómentes státusa az erre vonatkozó értékhatár túllépése miatt szűnik meg. Ez utóbbi mértéke az idén és jövőre is ötmillió forint, vagyis az alanyi adómentesség addig él, amíg az adózó bevétele sem a naptári évet megelőző évben, sem az adott évben nem lépi túl ezt az összeget. Érdemes megjegyezni, hogy a kezdő vállalkozásoknál e mértéket időarányosan kell megállapítani, a még be nem fejeződött évre pedig a bevételek várható mértékét kell meghatározni. A limit túllépését 15 napon belül kell jelezni az APEH felé. Fontos, hogy ha az alanyi adómentesség az értékhatár túllépése miatt szűnik meg, az két éven keresztül kizáró tényezőnek minősül. A limitbe ugyanakkor bizonyos tételek nem számítanak bele.
Az alanyi adómentesség előnye, hogy a magánszemély vagy a vállalkozás nem köteles adót fizetni, ugyanakkor az előzetesen felszámított adó levonására sincs lehetősége, az általa kibocsátott számlákon pedig köteles bemutatni az áthárított adó mértékét.
Az új áfatörvény az adózóknak lehetőséget ad arra, hogy alanyi adómentes státusuk veszélyeztetése nélkül bizonyos esetekben mégis levonják a korábban felszámított adót. Ilyen eset, amikor az alanyi adómentesség időszaka előtt keletkezett áfa mértékét meghatározó tényezőkben utólag, az alanyi adómentesség időszaka alatt következik be változás. Ha ennek eredményeképpen a levonható adó mértéke emelkedik, az adózónak lehetősége nyílik a különbözet levonására.
Ezzel szemben az alanyi adómentesség időszakában keletkezett áfa levonására az adózó akkor sem jogosult, ha az adott ügynek éppen nem alanyi adómentes minőségében volt részese. Így tesz többek között akkor, amikor az EU-n belül terméket szerez be. Sőt, ha az adózó később kilép az alanyi adómentes státusból, az ebben az időszakban keletkezett áfája levonására később sincs lehetősége.
Ez utóbbi szabály alól azonban vannak kivételek. A levonási jog megnyílásával ugyanakkor együtt jár az, hogy ugyanezekben az esetekben az alanyi adómentes adózók is kötelesek felszámítani, bevallani és befizetni az áfát. A leggyakoribb ilyen eset a tárgyi eszköz és a vagyoni értékű jog értékesítése, ám idetartozik az új közlekedési eszköz közösségen belüli adómentes értékesítése, valamint – bizonyos feltételek mellett – ingatlan és telek értékesítése. KR
Kivételek
(az alanyi adómentesség értékhatárába nem számítanak bele a következő bevételek)a vállalkozásban tárgyi eszközként használt termék értékesítése*
immateriális jószágként használt, egyéb módon hasznosított vagyoni értékű jog végleges átengedése*
új közlekedési eszköz értékesítése (bizonyos feltételekkel)*
beépített ingatlan és az ehhez tartozó földrészlet értékesítése, ha annak*
– első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg, vagy
– a használatbavételre jogosító hatósági engedély jogerőre emelkedése és az értékesítés között még nem telt el 2 év
építési telek értékesítése*
adómentes termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás
adómentes, kiegészítő jellegű szolgáltatásnyújtás
* Ezek az ügyletek nemcsak a limitbe nem számítanak bele, hanem utánuk az adózó az alanyi adómentesség ellenére is köteles áfát fizetni, ugyanakkor az előzetesen felszámított adó levonására is lehetősége nyílik.
a vállalkozásban tárgyi eszközként használt termék értékesítése*

-->