A bérlők rájönnek, hogy nekik áll a világ - Colliers elemzés
A bankok még megfontoltabban bánnak majd az ingatlanpiaccal, és a befektetési környezet még elővigyázatosabbá válhat. Ugyanakkor 2009-ben lehetőségek is adódnak majd, legfőképpen a vásárlók és a bérlők számára,” – foglalta össze a várakozásokat Hidasi János, a Colliers International operatív igazgatója.
Az eseményt megnyitó beszédében Michael Smithing ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy 2008 szeptemberében a világ megváltozott. Ebben az esztendőben - 13 évi folyamatos növekedés után először - a GDP 2,5 százalékos csökkenése várható. A legtöbb elemző a javulást 2011-re várja.
Balla Ákos, az értékbecslési divízió igazgatója felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy jelentős negatív változás történt az ingatlanok értékekben. B és C kategóriába sorolható ingatlanok és magas rizikójú fejlesztési ingatlanok esetében jelentős értékveszteség realizálódott.
Az általános gazdasági helyzet az A+ kategóriás piacot is érinti, ám itt még mindig van hely olyan bérlők számára, akik kompromisszumoktól mentesen kívánnak dönteni az arculat és helyszín kérdéseiben, és hajlandóak 20 euró/négyzetméter, vagy ennél is magasabb bérleti díjat fizetni.
2009-ben jelentős bérlői aktivitásra számítunk, hiszen ahogy a bérlők rájönnek, hogy nekik áll a világ, ki fogják használni a lehetőségeket és újratárgyalják a bérleti szerződéseket, vagy új irodaházba költöznek. A szállodapiacot illetően Hamish Williams megjegyezte, hogy mind a fapados légitársaságok részéről, mind pedig a kétcsillagos, olcsó szállodák fejlesztői részéről megújult a Magyarország iránti érdeklődés. Ahogy azt a szálloda üzletág igazgatója elmondta, hogy 2009-ben összesen 517 új szállodai szoba áll építés alatt, ennek 13 százaléka ötcsillagos, és a fennmaradó 87 százaléka négycsillagos hotelben.


