A kövérség rákot okozhat
Amíg korábban a szív-ér rendszeri betegségeket, a magas vérnyomást, a cukorbetegséget hozták összefüggésbe az elhízással, mára kiderült, hogy a túlsúlynak 35 százalékos szerepe van a daganatok kialakulásában – mondta Pados Gyula, a Szent Imre Kórház lipidrészlegének főorvosa a rák világnapján rendezett szimpóziumon. (Hazánkban évente 33 ezer ember veszti életét daganatos megbetegedésben.) A főorvos egy 280 ezer főre kiterjedő nemzetközi vizsgálatra hivatkozott, e szerint a normálisnak tartott testsúlynál 15, illetve 13 kilogrammal súlyosabb férfiak és nők körében 51 százalékkal nagyobb a nyelőcsőrák esélye. Ez azzal függ össze, hogy a kövér has összenyomja a gyomrot, könnyebben alakul ki társbetegségként a reflux (gyomorszájtágulat), emiatt gyomorsav kerül a nyelőcsőbe, és kimarja azt.
Az úgynevezett BMI index szerint (BMI = kilogrammban mért testtömeg osztva a méterben mért testmagasság négyzetével) a testsúly normális értéke 18,5–25,0. Túlsúlyról 25–30-nál, elhízásról pedig 30 fölött beszélhetünk. Hazánkban a felnőttek 40 százaléka túlsúlyos és 20 százaléka elhízott, ám ami ugyancsak nagyon szomorú: a gyermekek 15 százaléka elhízott. Az Egészségügyi Világszervezet megállapítása szerint az elhízás a tíz legsúlyosabb betegség között van.
Székely Tamás egészségügyi miniszter szerint a rákhalálozás csökkentésében a megelőzésnek, a korai felismerésnek és a gyógyításnak együtt van komoly szerepe. Ez utóbbi – ha megfelelő eszközök, terápiák és szakemberek állnak rendelkezésre – a legegyszerűbb, ám sok a teendő még a korai felismerésben és a megelőzésben. Több daganatot ma már általánosan szűrnek hazánkban, ám az érintettek nagy csoportja nem él a lehetőséggel. A megelőzés lenne a legfontosabb, amit az életvitel átalakításával, az egészséges étrenddel, a fizikai aktivitással lehetne elérni. A szaktárca ezért is összpontosít a környezeti hatásokra, a szenvedélybetegségekre és az egészségtelen életmód megváltoztatására, amelyekben az egyéneknek és az egész társadalomnak komoly szerepe van.
Pados Gyula szerint az elhízást kalóriaszegény étrenddel (1200–1500 kalória) lehet csökkenteni, hiszen ma a lakossági fogyasztás 2800–2400 kalória. Zsírszegényen kell táplálkozni (1 g zsír 9 kalória), ám ez önmagában kevés, fontos a gyorsan felszívódó, magas glikémiás indexű szénhidrátok (cukor, fehér kenyér, rizs, krumpli, tészta) kerülése, mivel azok gyors vércukor-emelkedést, inzulinelválasztást okoznak, és ez zsírlerakódáshoz vezet. Nem hanyagolható el a mozgás, hiszen az ezáltal leadott kilók kizárólag a zsírszövetből származnak. A mozgás emellett fokozza az alapanyagcserét, javítja az általános és a keringési, légzési rendszer egészségi állapotát. A javaslat a heti 3-5x20 perc úgy, hogy a pulzusszám 220 – az életkor 60%-a legyen.
Telefonon segít a rákliga
A Magyar Rákellenes Liga az elsődleges preven-ciót előtérbe helyezve kiemelten foglalkozik azokkal a gyermekkori ártalmakkal (elhízás, mozgásszegény életmód, aktív és passzív dohányzás, napártalom), amelyek felnőttkorban daganatos betegségekhez vezethetnek – mondta Vasváry Artúrné, a liga elnöke.A liga ingyenesen hívható lelkisegély-szolgálata segítséget nyújt a daganatos betegeknek és családtag-jaiknak, de bárkit meghallgat, hogy gondjával az illetékes helyre juthasson. Ingyenesen hívható telefonszám: 06-80-505-675.
A liga ingyenesen hívható lelkisegély-szolgálata segítséget nyújt a daganatos betegeknek és családtag-jaiknak, de bárkit meghallgat, hogy gondjával az illetékes helyre juthasson. Ingyenesen hívható telefonszám: 06-80-505-675.-->


