BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kelet-Európa húzta fel a Wienerbergert

A pénzügyi válság hatásai a vártnál erőteljesebben jelentek meg az osztrák Wienerberger építőipari vállalat 2008. évi eredményeiben. A társaság forgalma két százalékkal, 2,43 millió euróra esett vissza, míg az előrejelzések stabil forgalmi mutatókról szóltak. A cég adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 20 százalékkal, 440,1 millió euróra, míg az üzemi eredmény (EBIT) 32 százalékkal, 239,8 millió euróra csökkent. A számokat mintegy 55 millió euró értékben az üzleti évben váratlan kiadásként jelentkező tételek tovább rontják.

Wolfgang Reithofer, a Wienerberger AG vezérigazgatója szerint 2008 elején a nyugat-európai építőipar stabilnak mutatkozott, a válság később egész Nyugat-Európában is visszavetette az építőipart. A kelet-európai térség, főképpen a lengyelországi beruházásoknak köszönhetően, az év nagy részében jó színvonalon teljesített, itt csak az év utolsó hónapjaiban volt érezhető a válság hatása.

A vezérigazgató nem vár javulást 2009-re sem: a pénzügyi válság a reálgazdaság növekedését továbbra is negatívan befolyásolja majd. Ennek megfelelően a cégnél továbbra sem várhatók fejlesztések, és újabb beruházások megvalósítása sincs napirenden. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.