Szinte fillérekért hirdetnek megvételre egy egész görög szigetet, de ne nézzük el a bökkenőt
Makri, az Echinades-szigetcsoport ötödik legnagyobb szigete, gyönyörű, szaggatott partvonallal, tiszta vízzel, rengeteg napsütéssel büszkélkedhet, és a túlzott turizmus teljesen érintetlenül hagyta. Most pedig eladósorba került, bár már nem ez az első alkalom, hogy szeretnék értékesíteni – írta meg az Origo.

A TimeOut magazin cikke kitér arra, hogy amikor 2022-ben először hirdették meg eladásra, nyolcmillió eurós (kb. hárommilliárd forint) vételárat határoztak meg, a mostani értékelés szerint azonban már mindössze 247 ezer euróért, azaz körülbelül 96 millió forintért megszabadulnának tőle. Ez durván két panellakás árának felel meg a hazai lakáspiacon.
Makri, a csodaszép lakatlan sziget
Ám a teljesen lakatlan sziget nem túlzottan kapós, többek között azért, mert tévesen magánerdőnek minősítették. Emellett olyan övezeti besorolású, ami megtiltja a turisztikai vagy luxusfejlesztéseket. Mindössze néhány elhagyatott épület áll itt, köztük egy kis ház, egy víztároló és egy kápolna.
Ráadásul Makri a Natura 2000 ökológiai hálózathoz tartozik, és az ide sorolt 251 görögországi strandon idén nyáron például betiltották a napozóágyakat.
Ezek után már csak „apróság”, hogy minden vásárlónak a szigethez kapcsolódó adókövetelések és adósságok egész halmával kell szembenéznie.
Ez magában foglalja a görög állam legalább húszmillió eurós, vagyis mintegy nyolcmilliárd forintos követeléseit.
A szigeten a szigorú korlátozások miatt csak minimális infrastruktúra kialakítása és mezőgazdasági tevékenység engedélyezett.


