Cégvilág

Kiszáll a Forma-1-ből az ING - Mi lesz a Renault-val?

Az ING bank bejelentette: kiszáll a Forma-1-ből, így a Renault elveszíti évi 65 millió dolláros bevételt hozó főszponzorát. Flavio Briattore, a csapat főnöke bizakodó az istálló jövőjét illetően.

A 2009-es az utolsó szezon, amelynek során a Renault Forma-1 csapatának autóin a fő reklámhelyet az ING foglalja el. A pénzügyi óriás három éve kötött megállapodást az istállóval és azóta évente mintegy 86 millió dollárt áldozott a sportágra. Ebből a Reuters információi szerint 65 millió dollárt kapott a Renault, ezzel az ING a sportág második legnagyobb szponzorának számított a Vodafone mögött.

Flavio Briattore, a csapat főnöke gyümölcsözőnek nevezte a két cég kapcsolatát, hozzátéve, hogy bízik a csapat jövőjében. A Renault vezetője közölte: tisztában volt vele, hogy jelentős megszorításokra kerül sor a szektorban. Briattore bízik abban, hogy a drasztikus költségcsökkentés mind csapat, mind a Forma-1 jövőjét biztosítja majd.

Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke szerint a sportág a hatvanas évek óta a legsúlyosabb válságot éli át, a szervezet ezért további módosításokat végezne a szabályzaton, hogy a csapatok mintegy 50 millió eurós költséggel vehessen részt egy szezonban.

A válság korábban már térdre kényszerítette a Hondát, amelynek az elkövetkező hetekben kell szponzort találnia, máskülönben a szezon kilenc csapattal és hárommal kevesebb versenyzővel kezdődik meg. Az ING kilépése várhatóan az egész sportágat érinti majd, mivel a Renaul támogatásán kívül a pénzintézet a reklámozásból is jelentős részt tudhatott magáénak. Az ING volt az ausztrál, a belga, a török és a magyar nagydíj fő szponzora is.

nagydíj Forma-1 Mosley Briattore FIA szponzor Renault ING
Kapcsolódó cikkek