BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kötbérigény innen is, onnan is

Ebben az évben már biztosan futnak az új szerelvények a 2-es metró vonalán, de elképzelhető, hogy a végleges típusengedély megszerzése után már nyártól szállíthat utasokat – mondta Kocsis István, a BKV vezérigazgatója tegnap, a prototípus jármű bemutatásakor.

A 2-es vonalra a francia Alstom Transport 22 darab ötkocsis szerelvényt, a most épülő 4-es vonalra pedig 15, egyenként négy kocsiból álló, teljesen automata szerelvényt gyárt. A beszerzés értéke 65 milliárd forint (215 millió euró), ez a legnagyobb összeg, amelyet Budapest valaha is a járműpark modernizációjára fordított.

Naponta egymillió utast szállíthat majd a 170 metrókocsi, amelyek közül az utolsó is megérkezik a jövő év végéig, forradalmasítva Budapest közösségi közlekedését – fogalmazott Demszky Gábor főpolgármester. Érdekességképpen elhangzott, hogy a 2-es vonalán közlekedő szerelvény kétszer olyan hosszú, mint egy Combino villamos, azaz pontosan száz méter, és több mint ezer utas befogadására képes. A főpolgármester elmondta, jelenleg is tartanak a tárgyalások a BKV és a gyártó cég között a kötbér miatt. A 37 metrószerelvényből a 2-es vonalra szánt 22 járművet már 2008 májusától le kellett volna szállítani, ám az Alstom tavaly júliusban jelezte, hogy az előzetes típusengedély elhúzódó beszerzése miatt hónapokat késik az átadás. A francia társaság viszont a 4-es metró építésének csúszása miatt lépett fel kötbérigénnyel.

A szerelvények üzembe állításával az összes orosz gyártmányt lecseréli a BKV a 2-es metró vonalán, a régi szerelvényeket pedig elárverezi a társaság – mondta el a Világgazdaság kérdésére Szilágyi Károly, a BKV szóvivője. A szerelvények tervei és a főbb részegységek Franciaországban készültek. A kocsiszekrényeket az Alstom Transport lengyelországi üzemében, Katowicében gyártották, és ott végezték az össze-szerelést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.