Cégvilág

Láncreakció - Megrendült az orosz alumíniumipari óriás

A járműipari recesszió elérte az alumíniumipart is, a gyér kereslet miatt drasztikus intézkedésekre kényszerül a Ruszal.

Az orosz alumíniumóriás arra készül, hogy 11 százalékkal csökkenti az alumínium és 30-cal a timföld termelését, legdrágábban termelő egységeit be is zárhatja. Április 1-jétől az év közepéig tehát 500 ezer tonnával kevesebb alumíniumot és 3,45 millió tonnával kevesebb timföldet állít elő – idéz a cég közleményéből a Bloomberg.

A Ruszal január végéig már 27 százalékot lefaragott kohói termelési költségeiből az előző negyedévéhez képest, de az elmúlt hat hónap piaczsugorodása miatt további megszorításokra készül. Újabb 32 százalékot takarítana meg, ebből a vezetési költségek csökkentése 60 százalékot tesz majd ki, és alternatív beszállítói is lesznek a cégnek.

A létszám 5 százalékát elbocsátja, a megmaradóknak pedig befagyasztja a bérét. Idei beruházásait 500 millió dollárra visszafogja, de nem tudni, mennyi volt a terv. Annyi biztos, hogy felülvizsgálja a Tajset kohóban és a Komi bauxit- és timföldkombinátban indítandó projektjeit, s hogy a Bogucsanszkoje energia- és fémkomplexum továbbra is elsőbbséget élvez.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

kohó timföld kereslet elbocsát beszállító termelés alumíniumipar Ruszal
Kapcsolódó cikkek