BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megállt a svájci óraexport bővülése

Az elmúlt év őszén kezdődött világválság ellenére is 6,7 százalékkal, 17,029 milliárd svájci frankra emelkedett az alpesi ország óraexportjának értéke. Az utolsó negyedév adatait látva azonban a Genfben a közelmúltban zárult Salon International de la Haute Horlogerie (SIHH) alkalmával az üzletemberek úgy vélték: a tavalyi volt jó időre az „utolsó békeév”, hiszen az elmúlt öt-hat esztendő exportbővülésének dinamikájától egy időre el lehet búcsúzni. A Svájci Óraipari Szövetség adatai szerint ugyanis 2006-ban még csupán 13,736 milliárd frankot ért el az export értéke, s innen emelkedett a tavalyelőtti 15,955 milliárd frankra. Tavaly novemberben már meghaladta a 10 százalékot a svájci óraexport zuhanása, de szerencsére jött a karácsony, így 2007 decemberéhez képest csak 7,8 százalékos volt a visszaesés, 1,241 milliárd frankra.

Világszerte egyre inkább érezhető a tendencia, hogy sokan vesznek különleges, drága órát, de olyat, hogy ne „ordítson” róla az érték. Ez lehet az oka, hogy míg decemberben a legtöbb svájci órának csökkent a forgalma, a platinaórákból 28 százalékkal magasabb, 61,3 millió svájci frank értékben vásároltak világszerte az egy évvel korábbi szinthez képest.

A decembernél maradva, a svájci órásokat már az is megriasztotta, hogy legnagyobb vevőjük, Hongkong 170 millió frankos vásárlása ezúttal egy tized százalékkal sem emelkedett. Az azonban, hogy az év utolsó hónapjában az Egyesült Államokban 16 százalékkal, 163 millió frankra csökkentek az eladások, már komoly gondot okoz.

Érdekes ugyanakkor, hogy decemberben a francia piac 7 százalékkal, 106 millió frankra bővült, és ugyanez a tendencia érvényesült Japánban (95 millió frank, 7 százalék), Olaszországban (94 millió frank, 16 százalék) és Németországban, ahol 6 százalékkal magasabb értékben, 70 millió svájci frankért vettek órát.

Ami Magyarországot illeti, mivel nincs szalmai szövetség, csak becslésekre támaszkodhatunk. A kereskedők úgy látják, hogy az elmúlt évben körülbelül 25-30 százalékkal kevesebb óra kelt el hazánkban, a kétezer eurónál magasabb árú luxusszegmensben pedig 15-20 százalékos volt a visszaesés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.