BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megmentik a munkahelyeket

Nagy foglalkoztatónak számító vállalatokkal tárgyal a kormány a válság hatásainak enyhítésére szolgáló pénzügyi segítség mértékéről; a hírek szerint akár az is előfordulhat, hogy nemfizetés esetén az állam tulajdonrészt kér a társaságokban. Mint ismeretes, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány három aktív programmal segíti a bajba jutott, leépítésre kényszerülő vállalatokat vissza nem térítendő támogatás révén, ezek mellett a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az Új Magyarország forgóeszközhitel-program alapján 200 millió forintig terjedő összegű hitellehetőséget biztosít 1 év + 1 nap lejárati idővel. Ez utóbbival kapcsolatban reppent fel a hír, hogy az állam a futamidő eltelte után részesedést szerezhet a fizetést nem teljesítő cégekben.

Bajnai Gordon gazdasági miniszter azonban a Világgazdaság kérdésére nem támasztotta alá ezt a sajtóértesülést. Mint kifejtette, számos vállalattal tárgyalnak az EU keretein belül adható állami segítségről, azonban a kockázati tőkealapok kivételével – amelyek jellemzően újonnan induló, tőkeszegény, de innovatív vállalkozások számára jelentenek elérhető forrást – nem áll szándékában az államnak magáncégekben részesedést szerezni. Az tény ugyanakkor, hogy az MFB a Nitrogémnűvek Zrt.-nek valóban nyújt olyan beruházási hitelt, amely tartalmaz egy ilyen kitételt. Ám ez egyedi kormányrendelet alapján született megállapodás volt.

A Berwin Ruhagyár Zrt. első körben az alternatív források – például pályázatok – által adott lehetőséget mérlegeli – tájékoztatta lapunkat Kaska Zoltán, a cég üzemeltetési igazgatója. De foglalkoznak egyéb költségcsökkentési lehetőségekkel is: tárgyalnak a bérlemények kedvezőbb feltételeiről, racionalizálják a beszerzési forrásokat és értékesítik a felesleges ingatlanokat – tette hozzá. Bármely hitelfelvétel csak akkor kerülhet szóba, ha ezekkel az erőforrásokkal sem sikerül jobb helyzetbe hozni a hazai ruhagyárat. Kaska Zoltán jelezte: a Berwint tájékoztatták az állami garanciális hitellehetőségekről, azonban ezek lehetőségét, feltételét és kockázatát még nem vizsgálták sem Magyarországon, sem a vállalat angliai központjában. Kaska Zoltán mindössze annyit fűzött hozzá: a „hitel a vállalat számára a kevésbé járható út”.

Mint ismeretes, a Berwin tavaly két gyártóegységét zárta be a drasztikusan megnövekedett költségek miatt. A cégnek a forint erős árfolyama jelentős veszteséget is okozott. A Berwin nyár elején várpalotai gyárát zárta be, ahol 160-an dolgoztak, év végén pedig a nyíregyházi egységre is lakat került, s ezzel 321 ember munkahelye szűnt meg. A Berwin vásárosnaményi gyárában 524 főt foglalkoztatnak.

Az állami támogatást elnyert Herendi Porcelánmanufaktúra azért adta be pályázatát az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz, mert a munkavállalói tulajdonban lévő társaság közel ezer speciális szaktudású dolgozója pótolhatatlan lenne, így 217 millió forint állami támogatást igényelt munkahelyek megtartására – mondta lapunknak Simon Attila, a társaság vezérigazgatója. VG

Speciális megállapodást kötöttek

A kormány az MFB Zrt.-n keresztül úgy nyújt a Nitrogénművek Zrt.-nek egy legfeljebb 56 millió eurós beruházási hitelt a hazai műtrágyaellátás érdekében, hogy a költségvetési készfizető kezességvállalásért a cégnek a hitel tőkeösszegére egyszeri, 2 százalékos kezességvállalási díjat kell fizetnie.

Az állam készfizető kezességet vállal a társaság négyéves lejáratú, legfeljebb 10 milliárd forintos hitelére és annak járulékai 80 százalékára. A kezességnek öt feltétele van. Ezek közül az egyik: a Nitrogénművek tulajdonosai letétbe helyezik a részvénycsomagjuk 76 százalékát a Keler Zrt.-nél.

Ha a hitelszerződést nemfizetés miatt fel kell bontani, akkor e csomagot egy forintért megvásárolhatja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Az állam készfizető kezességet vállal a társaság négyéves lejáratú, legfeljebb 10 milliárd forintos hitelére és annak járulékai 80 százalékára. A kezességnek öt feltétele van. Ezek közül az egyik: a Nitrogénművek tulajdonosai letétbe helyezik a részvénycsomagjuk 76 százalékát a Keler Zrt.-nél.

Ha a hitelszerződést nemfizetés miatt fel kell bontani, akkor e csomagot egy forintért megvásárolhatja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.