Multicégek globális kihívója lett a Richter
A kelet-közép-európai régióból egyedül a Richter Gedeon Nyrt. került fel arra a százas vállalati listára, amely a multinacionális cégek globális kihívóit tömöríti. A Boston Consulting Group (BCG) vezető stratégiai tanácsadó cég még ez év januárban a davosi Világgazdasági Fórumon mutatta be Azt a jelentést, amely a feltörekvő gazdaságok legnagyobb potenciált rejtő regionális multijait vette számba.
A száz felzárkózó cég illetőség alapján Kelet-Ázsiából, a Közel-Keletről, Latin-Amerikából, valamint Oroszországból került ki, a legtöbb vállalat, szám szerint 36 kínai, 20 pedig indiai székhelyű. A Richter, amely egyébként a legkisebbnek számít a csoportban, olyan, már most világcégnek tekinthető társaságok mellé jutott fel, mint a gáztermelő orosz Gazprom, a több üzletágban jelen lévő indiai Tata csoport, vagy a brazil Vale, amely a világ legnagyobb vasércfeldolgozója.
Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója tájékoztatóján kiemelte, hogy a vállalat elsősorban az innovációnak és a k+f-nek köszönheti, hogy nagyobb árbevételű régiós cégeket lekörözve került az új globális kihívók listájára.
A BCG szerint a százas lista vállalatainak közös jellemvonása, hogy az elmúlt 10-15 évben robbanásszerűen törtek fel, gyakorlatilag az ismeretlenségből. A kihívó cégek stabilan a nemzetgazdasági átlag felett bővültek az elmúlt évek során, és az átlagot tekintve nyereségesebbek tudtak lenni, mint a fejlett piacok hagyományos szereplői. Lényegesen hasonlítanak abban, hogy terjeszkedésük kezdetén erősen bővülő piacokhoz és alacsony költségű munkaerőhöz fértek hozzá. Szintén megfigyelhető a magas kockázati étvágyuk és akvizícióik nagy száma.
A BCG meglátása szerint e globális kihívók már nemcsak az ügyfélszerzés terén, hanem a tőkéért és a természeti erőforrásokért folytatott versenyben is riválisai a piacot uraló multinacionális cégeknek. KG


