Felpörgött az OTP az utolsó osztalékos napon
Feledtették szerdán délutánra a gyenge reggeli kezdést a meghatározó európai részvényindexek, és a pozitív tartományban nyitottak a Wall Street-i tőzsdemutatók is.

Noha a közel-keleti helyzet továbbra is feszült, a befektetők szerdán már az Nvidia eredményeit várták, a világ legnagyobb tőzsdei kapitalizációjú cégének gyorsjelentését az amerikai tőzsdezárás után publikálják.
Ha az Nvidia csalódást okoz, kellemetlen helyzet alakulhat ki, hiszen Jensen Huang cége már régóta nem csupán egy átlagos vállalat, hanem a globális AI-boom központi mozgatója
– mondta Maximilian Wienke, az Etoro brókercég elemzője a DPA-AFX hírügynökségnek.
Az olajárak jelentős nyomás alá kerültek, aminek hátterében az iráni Tasnim hírügynökség jelentése áll: az elmúlt 24 órában összesen 26 hajó haladt át a Hormuzi-szoroson a Forradalmi Gárda engedélyével.
Ezen felül egy brit döntés is gyengítette az olaj jegyzését: a londoni kormány határozatlan időre engedélyezte az orosz olajból harmadik országokban finomított repülőgép-üzemanyag és dízel importját.
A pesti börzén a szerdai zárásra a BUX nagyjából 0,2 százalékkal, 131 460 pontra csökkent.
Az azonnali részvényforgalom megközelítette a 34 milliárd forintot.
A blue chipek közül az OTP részvényárfolyama 1 százalékkal, 41 100 forintra nőtt.
A legnagyobb magyar bank részvényeit utoljára szerdán lehetett az idei osztalékkal együtt megvenni.
A Mol kurzusa 1,8 százalékkal, 3988 forintra esett. A Brent típusú kőolaj hordóára 3,8 százalékkal, 107 dollárra zsugorodott. Komoly veszélybe kerülhet a Mol egyik legfontosabb regionális terjeszkedési terve, miután Alekszandar Vucsics szerb elnök nyíltan arról beszélt: a NIS-ről zajló tárgyalások nem mennek jól.
A Richter záróára 1,3 százalékkal, 12 220 forintra süllyedt.
A Magyar Telekom pedig 2628 forinton búcsúzott a szerdai kereskedéstől, ami 1 százalékos gyengülés keddi záróárfolyamához mérten.
A többi tőzsdei cég táborából az Opus Global szerepelt különösen jól. A cég részvényei 4,7 százalékkal, 314,5 forintig lőttek ki.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint nagyot ment délután. Az euró kurzusa ismét 360 forint alá, egészen pontosan 359,75 forintra esett a tőzsdei kicsengetésre.






