BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kihívót kap a szegedi BYD - Európába hozza gyártását az egyik legnagyobb kínai riválisa

A franciaországi Rennes melletti kihasználatlan Stellantis-gyárba költözik a Citroen mellé társbérletbe a kínai Dongfeng, amely a Voyah elektromos modelljeit szereli majd itt össze vámmentesen, az uniós piacra. A felek friss megállapodásával újabb konkurenst kap a Szegeden építkező kínai BYD.

A Stellantis a Leapmotor után régi-új partnerével, a kínai Dongfeng Motorral erősíti amúgy sem szűk márkaportfólióját. Az erről szóló hivatalos bejelentést szerda délelőtt tették meg felek, azaz nem várták meg vele a csütörtököt, amikor is a Carlos Tavarest tavaly felváltó Antonio Filosa vezérigazgató a Stellantis befektetői napján ismerteti az autógyártó-csoport új stratégiáját, amelynek az elektromos autózásnak kisebb, mégis hangsúlyos szerepe lesz. 

kínai autógyártás Stellantis
Antonio Filosa Stellantis-vezér a kínai kapcsolatokat kiemelten kezeli / Fotó: AFP

Miután az Egyesült Államokban az elektromos autók vásárlásához és lízingeléséhez kínált 7500 dolláros adókedvezményt Trump elnök tavaly szeptemberrel megvonta, a Stellantis a fókuszt Európára helyezte át. 

A kínai Leapmotor után a Dongfenggel szövetkezik a Stellantis

Ennek az alappillére lehet az a vegyesvállalat, amit az olasz–francia–amerikai konszern 51 százalékos részvételével alapítottak a kínaiakkal azzal a céllal, hogy a Dongfenghez tartozó Voyah luxusmárka elektromos autóit a Stellantis európai kihasználatlan gyáraiban szereljék össze, s ezzel megússzák az állami tulajdonú kínai cég esetében 30,7 százalékos uniós importvámot, amit büntetővámként is lehet aposztrofálni. 

A Voyah Dreamer MPV iskészülhetne a Rennes melletti gyárban / Fotó: AFP

A felek a Rennes mellett lévő egykori Peugeot–Citroen-gyárat szemelték ki erre a célra, ott jelenleg már csak a Citroen C5 Aircross SUV-t gyártják, azt is csak egy futószalagon, holott az 1960 óta üzemelő gyár fénykorában, az ezredforduló környékén még négy soron ment az összeszerelés, évi 400 ezres kapacitással. A gyárat másfél évtizeddel ezelőtt átalakították, de kihasználatlan kapacitása még így is bőséggel van.

Valamit valamiért: visszatér Kínába a Stellantis

A Stellantis sem marad adós, ő a Jeep és a Peugeot márkáit pozicionálja újra Kínában, ahol ezek korábban a Dongfenggel együttműködésben, az ő gyáraikban készültek. Jelenleg a Stellantis modelljeit exportálják a kínai piacra, a gyártást korábban megszüntették, ebben lesz most változás. 

A Voyah Taishan X8-at az áprilisi pekingi autókiállításon mutatták be / Fotó: AFP

A két cég 34 éve dolgozik együtt projekteken, a Dongfeng 2014-ben a francia állammal és a Peugeot családdal közösen 14-14 százalékos részesedést szerzett az akkor megrendült anyagi helyzetű PSA-csoportban, amit a francia cég Stellantisba történt 2021-es beolvadása után pár százalékosra csökkentett.

A Dongfeng (és a Voyah) viszonylag új szereplő az európai piacon, tavaly például összesen 3210 autójukat tudták értékesíteni, ezek közül a magyar piacon is gazdára talált egynéhány. Hozzájuk hasonlóan újabban számos kínai gyártó szeretne kihasználatlan kapacitású európai autógyárba költözni, s ebben nem is szűkös a kínálat, elég a Volkswagen bezárás vagy átalakítás alatt álló egységeire gondolni. 

Vámmentes európai gyártásra készülnek a kínaiak

Az ismertebb gyártók közül a GAC és az Xpeng az ausztriai Magna bérgyártóval szövetkezve készít autókat, a Chery is „gyártűznéző” körúton van Európában, hogy növelje a Barcelona melletti üzemének kapacitását, ahol most az Omoda márkájának SUV-jait szerelik össze. 

Zhongshan,Guangdong,China-june,10,2022:a,Khaki,Leapmotor,T03,Electrical,Car.
A Leapmotor T03 a jelenlegi legolcsóbb Európában összeszerelt kínai elektromos autó /Fotó: Freer

A Stellantis a Leapmotort hozta Európába, a piacon lévő legolcsóbb elektromos autó, a T03 készül itt, a lengyelországi Tychyben. A Leapmotorban befektetőként is érdekelt Stellantis a hó elején jelentette be, hogy zaragozai egységében is gyártanak majd Leapmotor-modelleket.

A Dongfeng az április pekingi autóshow-n ismertette terjeszkedési terveit, e szerint 2030-ra négymillió darabra növelnék globális értékesítésüket, ennek 40 százaléka pedig Kínán kívül találna gazdára. A kínai állami tulajdonú csoport minden járműkategóriában otthonosan mozog, termékeit az alábbi márkanevek alatt forgalmazza:

  • Dongfeng
  • Voyah
  • E-pi
  • Nammi
  • Aeolus
  • M-Hero
  • Forthing.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.