Nem helytálló adatok szivárogtak ki - Furcsa mobiltender
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) többféle frekvenciasávra is kiírt legfrissebb magyarországi mobiltenderén egyre felfokozottabb a várakozás, főként az esetleges újabb piaci szereplő kilétével kapcsolatban. Néhány hete kiszivárgott egy táblázat a negyedik szolgáltatói frekvenciára jelentkező négy cég (DreamCom, Mobinet, Invitel, Digi) ajánlatának értékeléséről, illetve a pályázatukban szereplő vállalásokról.
„Ez elindított egy összehangoltnak látszó nyilatkozatdömpinget, amelynek nem igazán értem a célját” – húzta alá Neuman Péter. „Azzal tisztában vagyok, hogy a már piacon lévő szolgáltatók egyike sem örül a tendernek, de egyáltalán nem biztos, hogy a pályázat sikertelensége esetén a frekvenciákat nekik ajánlja fel az állam” – tette hozzá.
Több ponton is kudarcnak tartják a tendert a nagy (inkumbens) szolgáltatók, egyrészt a nyilvánosságra került pályázati ajánlatok alapján keveslik a legesélyesebbnek vélt jelentkezők – köztük a DreamCom – által vállalt 47-48 milliárd forintnyi befektetési összeget, másrészt hibásnak tartják az ehhez kapcsolódó túl rövid hálózatépítési ütemezést.
Neuman Péter megjegyezte: a pályázati kiírás tiltja a résztvevők számára, hogy az ajánlatukban szereplő adatokat nyilvánosságra hozzák, de annyit mindenképpen meg kíván jegyezni, a kiszivárogtató túlzottan leegyszerűsítette a táblázatot, így azok számos ponton nem helytállók.


