BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új elnök van, tőkerendezés még nincs a Malévnál

Felemás eredményeket hozott a Malév tegnapi közgyűlése: Anatolij Ballo, a hamarosan új tulajdonosnak számító Vnyesekonombank alelnöke személyében új elnöke van az igazgatóságnak, és beválasztották oda Alekszander Tyihomirovot, a bank munkatársát, 360 millió forintra (egytizedére) szállították le az alaptőkét, de továbbra sem döntöttek a tőkebevonás mértékéről. Becslések szerint legalább 30 milliárd forint kellene, hogy stabilizálják a céget, de az orosz bank most azzal indokolta a döntés késlekedését, hogy a formailag tulajdonos AirBridge Zrt. tulajdonosi szerkezetének átalakítása még nem fejeződött be. A várakozásnak megfelelően Leonov Péter lemondott igazgatósági tagságáról, és a Malév vezérigazgatói pozíciójáról. A légicéget átmenetileg Fehérváry Géza vezérigazgató-helyettes vezeti. (Ő már egy korábbi vezetőváltásnál is vezette átmenetileg a céget.) A vállalat most intenzíven tárgyal, hogy pótolja a távozó vezetőt. Legkorábban a március 3-ra összehívott rendkívüli közgyűlésre lehet meg a tőkeemelésről szóló banki döntés. A hitelintézet előzőleg azt kérte, hogy az AirBridge magyar tulajdonosai legalább annyi pénzzel szálljanak be, mint a bank. MN

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.