BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válságkezelők a mobilpiacon

Az extenzív növekedés korszakát az intenzív szakasz, de főként a realista gondolkodás váltja fel a mobiliparban, amelynek meghatározó világeseménye ma kezdődik Barcelonában. A Mobile World Congressen az idén is sok szó esik majd új telefonokról, újabb alkalmazásokról, de legfőképpen arról, hogy az egyébként évek óta töretlenül fejlődő iparágat is visszafogó globális válságból merre van a leggyorsabban kivezető út.

A piac egyébként is lassan eléri mennyiségi növekedésének a határát, a világon jelenleg már több mint 4 milliárd előfizetőt tartanak számon. Telítődik és egyre élesebb a harc a készülékpiacon is, az IDC legfrissebb felmérése szerint a tavalyi utolsó negyedévben 12,6 százalékkal, 289 millió darabra csökkent a világpiac, igaz, a múlt év egészére, amikor 1,18 milliárd telefon talált gazdára, szerény, 3,5 százalékos növekedést még ki tudott mutatni az amerikai piackutató, de 2009-ben legfeljebb az év végére vár ismét némi fellendülést. Jelentősen átrendeződött a szállítói piac, a Nokia még töretlenül tartja vezető helyét, de egyre szorosabban követik az ázsiai – már nem is annyira kis – tigrisek, a Samsung, az LG és a többiek.

A készülékpiacnak van azonban még olyan szegmense, amely a válság ellenére is növekedést ígér: az okos telefonok. Nem véletlen, hogy éppen ebben a kategóriában várható a legtöbb bejelentés az e heti rendezvényen. Ráadásul ezen a piacon eddig még nem ismert, de egyébként nagy márkanevek is jelezték érkezésüket. A hírek szerint idesorolható mindjárt az amerikai szoftveróriás Microsoft, amely több más nagy informatikai céghez hasonlóan nem akar kimaradni a mobilbizniszből sem. Barcelonára időzíti okostelefon-premierjét a tajvani Acer is, de mint megtudtuk, a telefon Magyarországon legkorábban 2010-ben lesz elérhető, mivel a cég előbb a nagy nyelvekre honosítja a szoftvert. Az eddig csak a hálózati eszközeiről ismert kínai Huawei is most kíván debütálni első internetezésre és számos irodai alkalmazásra képes telefonjával.

Apropó, alkalmazás, várhatóan több nagy cég is a katalán városban jelenti be első alkalmazás-piacterének az elindulását. (Ezekben a szoftveráruházakban egy helyen találhatók meg az adott gyártó készülékeihez vagy operációs rendszeréhez illő alkalmazások.) Ilyen hírek érkeztek a Nokia háza tájáról, a finn cég itt árulhatja el, milyen néven és mikor indítja el saját telefonjaihoz létrehozott alkalmazásletöltő szolgáltatását. Hasonló üzlet lehetőségét szellőztette meg a napokban a Microsoft is. A redmondi szoftvercég Barcelonára időzítette új mobiltelefonos stratégiájának bejelentését, ennek a része a My Phone szolgáltatás is, ahonnan az előfizetők windowsos mobilalkalmazásokat tölthetnek le készülékükre. A jelenleg legismertebb piacteret az Apple működteti. Az iPhone-tulajdonosok az App Store-ról januárban már 15 000-féle szoftvert tudtak letölteni, az utóbbi hat hónapban meghaladta a félmilliárdot a letöltések száma.

Várhatóan sok szó esik majd a mobilinternetről, nemcsak a felfutásában ma már jelentős szerepet játszó hordozható eszközökről, a netbookokról, hanem a következő évek vezeték nélküli hálózati platformjáról, ahol ugyancsak nagy a verseny, az Ericssonnal fémjelzett LTE (long term evolution), illetve a nagy nevek közül egyebek mellett az Intel által támogatott WiMAX között.

A szórakoztatóipar is megtalálja a számítását a mobiltávközlésben: az év egyik újdonsága a mobiltelefonon nézhető rövidfilmek fesztiválja lesz, amelynek házigazdája Kevin Spacey Oscar-díjas színész, rendező.

A konferenciával egy időben rendezett kiállításon pedig az idén is négy magyar mobiltechnológiát fejlesztő cég vesz részt, az Allround, a FlexiTon, az ITware és a BHE Bonn Hungary.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.