Kisteleki István úgy véli, a magyar labdarúgás csúcsszerve, az MLSZ tisztán, átláthatóan működik. „Bár sok időbe telt, míg kidolgozta László Gábor kollégám az új számviteli, controlling-rendszert, de nyugodtan mondhatom, nagyon megérte. Más szavakkal: végre eljutottunk az ősközösségből a középkorba” – mondta.
Kisteleki a lapnak úgy nyilatkozott, a Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelten közhasznú testületként működik, ezért hozzák nyilvánosságra a felnőtt válogatott világbajnoki-selejtezős mérkőzéseinek győzelmi prémiumát.
„Más országokban évek óta ismertek ezek a számok. Nálunk, Magyarországon sokáig nem, vagy nem egészen pontosan lehetett tudni, mi mennyit ér. Mi megnéztük a költségeinket és kiszámoltunk egy olyan összeget, ami fehéren-feketén meglesz, ha jönnek a sikerek. Olyan emberrel is találkoztam, aki kifejezetten kevesellte az összeget.”