BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Budafer javulást lát az acélpiacon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Márciusban ugyan folytatódott az az áresés, amelyet nemrég a Magyar Fém- és Acélkereskedők Egyesületének elnöke, a Budafer elnök-vezérigazgatója jelzett előre lapunknak, ám Vekerdi Sándor ma már derűlátóbb: szerinte az acél hazai kereskedelme elérte a mélypontját, s lehet készülni a túlélésre. Néhány hónap múlva élénkülhet a forgalom, és talán az árak is nőnek.

„A kissé javuló tendenciát tükrözi, hogy a Budafer Zrt. múlt évi 22 ezer tonnás, egyben rekordmértékű és jórészt drágán beszerzett készlete mára 12 ezer tonnára csökkent, s annak is több mint a fele már új beszerzés” – tette hozzá Vekerdi Sándor. Cége a múlt ősszel már a keresletcsökkenés első jeleire elbocsátással, átszervezéssel, költségei optimalizálásával és beruházásai elhalasztásával reagált. Ezért remélhetőleg nem kerül sor a megvalósult, 25 százalékos leépítésen túl újabbra, persze ehhez szükség van a munkahelyek megtartását segítő, pályázattal nyerhető támogatásra is. Jelenleg kisebb létszámmal működik a cég négy telephelye, és későbbre tolódik a tavaly zöldmezős beruházásban átadott sóskúti egység kapacitásának megkétszerezése, viszont ugyanott napokon belül átadják az új darabológépeket.

Mint megírtuk, a Magyar Vas- és Acéltermelők Egyesülete az idén 20 százalékos acélkereslet-csökkenést sem tart kizártnak. A Dunaferr Zrt. már a kisebb kínálathoz igazította a termelését, és áll az ózdi és a diósgyőri kohászat. A legnagyobb hazai acélkereskedő, a ThyssenKrupp–Ferroglobus német anyacége pedig hamarosan dönt az öt divízióból álló csoport két üzletágba szervezéséről, ettől évi 500 millió eurós megtakarítást remél. BHL


További részletek: vg.hu/Thyssen

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.