A forgalom bővülését várja a Jánosik Kft.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA Jánosik és Társai Kft. tavaly 1,175 milliárd forinttal növelte az árbevételét, amely így meghaladta a 4,3 milliárd forintot – mondta Jánosik Lajos, a takarítási és építőipari tevékenység mellett üzemeltetési, külterület-gondozási, valamint őrző-védő szolgáltatásokat nyújtó cég tulajdonosa, aki 4,5 milliárd forintos bevételre számít 2009-ben.
Az 1989-ben alapított, 280 fős cég, amely alvállalkozói által mintegy 1000 főt foglalkoztat, az épületfelújítások mellett részt vesz a panellakások rekonstrukciós programjában is.
A vállalat múlt évi, 219 millió forintot meghaladó beruházásának 18 százalékát építőipari eszközökre, illetve járművekre fordította, több mint 82 milliót pedig takarítógépek vásárlására költöttek, miután a Jánosik Kft. részesedése az építőipari beruházások terén nem jelentős, viszont a takarításban a piacvezetők közé tartozik. A 96 százalékban Jánosik Lajos tulajdonában lévő társaság saját tőkéje meghaladja a 800 millió
forintot. VG


