BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A marketingben bízik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A jövőt illetően erősen ki van szolgáltatva a piaci fejleményeknek az egyik legnagyobb hazai vegyipari társaság, a BorsodChem (BC) Zrt. Jelenleg mintegy 900 millió eurós adósságállományt görget maga előtt, ezt nehéz helyzetben lévő nyugati bankoknak kell törlesztenie. Wolfgang Büchele, a cég vezérigazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy bár a tartozást lehetőség szerint átütemeznék, ez idáig nem kezdeményeztek kapcsolatfelvételt a hitelezőkkel a feltételek módosításáról. Szerinte ennek jövőbeli megfontolása nagyban függ a gazdasági helyzet alakulásától.

A társaság egyébként a múlt évet – a PVC-értéklánc egyes, immár eladásra szánt elemeinek teljesítményét is beleszámítva – mintegy egymilliárd eurós árbevétellel zárta, ez a forint jelenlegi kurzusa alapján számolva jócskán meghaladta a 2007-es értéket. A cég EBITDA-ja sem alakult rosszul, 110 millió euró fölött volt 2008-ban.

Tavaly novembert követően a vállalat teljesítménye erőteljesen visszaesett, főként a fontos felvevőpiacnak számító építő- és autóipar gyengélkedése miatt. Bár ez év februárjában – a tervezett létszámleépítést megelőzendő – a cég ideiglenes kormányzati segítséget kapott, a korengedményes nyugdíjazások költsége az idén így is elérheti a 2,5 millió eurót. Ez egyelőre becsült szám, mivel a nyugdíjazás önkéntes alapú, és még nem dőlt el, hogy hányan kívánnak élni a lehetőséggel. Komolyabb pluszköltséget ró a cégre a szén-dioxid-kvóták vásárlása. Ennek további terheit még késlelteti, hogy még nem osztották ki az érintett vállalatoknak az újabb egységeket (VG, 2008. február 25.).

A BC, amely térségünk vezető TDI- és egyedüli MDI-szigetelőhab-gyártója, a kilábalás lehetőségét a további piacszerzésben látja. A szervezeti átalakulás során a cég megerősítette a marketing- és az értékesítési funkció szerepét. Célja a vevőkör bővítése, és jelenlétét további földrajzi területekre is kiterjesztené, Nyugat- és Kelet-Közép-Európában egyaránt. Az ügyfélszerzés lehetősége azonban egy körülbelül ezer kilométeres sugarú körön belülre korlátozódik, mivel a szállítás költségei miatt ennél távolabbra már nem lenne kifizetődő az export.

Mivel a társaság 1,3 milliárd kilowattórás fogyasztásával az egyik legnagyobb hazai áramfelhasználó, tárgyalásokba kezdett a Mavirral és az MVM-mel az energiaköltségek enyhítéséről. Ennek fejében akár saját hálózati elemeinek egy részét is értékesítené.







A BorsodChem tulajdonosai

2006-os tőzsdei kivezetése óta a cég tulajdonosa a First Chemical Holding (FCH), ezt mintegy 87 százalékos arányban a Permira magántőke-társaságon keresztül különféle befektetési alapok birtokolják. A Permira Alapok portfóliója több iparág mentén oszlik meg, a beruházóknak számos nyugat-európai – többek között vegyipari, távközlési és kiskereskedelmi – cégben forog a tőkéjük.

Az FCH fennmaradó, 13 százalékos része a szintén pénzügyi befektető Vienna Capital Partners kezében van.

Az FCH fennmaradó, 13 százalékos része a szintén pénzügyi befektető Vienna Capital Partners kezében van.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.