BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A válság fékezte a Pannont

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A gazdasági válságra vezethető vissza, hogy a győri Pannon Szárnyas (PSZ) Kft. az utóbbi hónapokban nehéz időszakot élt át – közölte lapunkkal Szép Imre, a társaság ügyvezetője. Hozzátette: a vállalat „folyamatosan és rendszeresen”, de késve fizetett partnereinek. Egyes baromfitermelők a céggel szemben felszámolási eljárást kezdeményeztek (VG, március 30.).

A PSZ ugyanakkor mára fizetési megállapodást kötött legnagyobb beszállítóival, és a jövő héttől megkezdi a tartozások kiegyenlítését – mondta az ügyvezető. Hozzátette: a mai napig nincs hivatalosan tudomása arról, hogy a termelők közül bárki is elindította volna a felszámolást a vállalat ellen. Erről a cég sem a gazdálkodóktól, sem az illetékes bíróságtól nem kapott írásos értesítést – szögezte le.

A győri feldolgozónál elsősorban az okozott gondot, hogy a fő exportcikknek számító filézett csirkemell nyugat-európai árai az elmúlt év őszén kilogrammonként 60-70 eurócentet estek.

E helyzettel a tulajdonosok közvetlenül azután szembesültek, hogy az eszközvagyont – az azóta jogutód nélkül megszűnt Pannon Baromfi Kft. felszámolásakor – tavaly szeptemberben átvették. Ezzel párhuzamosan a társaság a korábbiaknál nehezebben jutott forgóeszközhitelhez is. Ugyanakkor az utóbbi időszak pozitív változást hozott, mert a forint idei gyengülése miatti exportpiaci pluszbevétellel sikerült visszaszerezni a tavalyi forgalmi kiesést – fogalmazott Szép Imre.

A társaság egyébként 75 százalékban belföldön, 25 százalékban az európai (elsősorban a német, az osztrák és a svájci) piacon értékesíti termékeit. A tulajdonosok az idén heti 200 ezer, összesen 10 millió csirke feldolgozását tervezik. Ez tíz százalék körüli iparági részesedést és 8,5 milliárd forintos éves árbevételt eredményezhet. HL

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.