Autó a beváltott receptért
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságElszabadult a pokol a gyógyszer-kereskedelemben – jelentette ki a Világgazdaságnak Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerész Kamara alelnöke. Egyes patikaláncok (több gyógyszertár tömörülése egy-egy gyógyszer-nagykereskedő köré) mögött álló nagykereskedők ugyanis ma már autókat, mosógépeket kínálnak a betegeknek az orvosi receptek beváltása fejében. Nagy a verseny a betegekért, amely ugyan nem jogszabályellenes, ám etikátlan – mondja az alelnök. Ugyanis nem csupán a vény nélküli orvosságokhoz kapcsolják a csalit, hanem a vénnyel kaphatókhoz is, sőt, komoly különbségek vannak az árak között. Így aztán akik „rossz helyen” élnek, 20-30 százalékkal is többet fizetnek ugyanazért a készítményért, mint azok, akik „jó helyen” születtek.
A már-már abszurdnak tűnő „vegyen nálunk X tablettát, s nyerhet egy csodaautót” versengést a gyógyszer-kereskedelem liberalizációját lehetővé tevő törvény indította el 2007 elején. Hatására felgyorsult a patikaláncok megalakítása, köztük van a Gyöngy Patikák Szövetsége és a Hungaropharma Zrt. együttműködése. Szabó Ferencet, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatóját meglepetésként érte, amikor – vélhetően egyik konkurensének feljelentését követően – tavaly a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 18 pontban sorolta föl a Gyöngy Patikáknál megvizsgálni kívánt dokumentumokat.
Két kisebb jogsértést követett el a Hungaropharma a gyógyszertári hálózat 22 százalékát adó 490 patikával létrejött Gyöngy Patikák Szövetség szerződéseiben, mindkettő alkalmas a piaci verseny korlátozására – mondta lapunknak Torjákné Amberger Teréz, a GVH irodavezetője. Az egyik szerint a gyógyszertár saját akciót csak akkor tarthat, ha azzal az együttműködés összes résztvevőjét képviselő tagi tanács egyetért. A másik aggályos, versenykorlátozást sértő pontban a gyógyszertárak vállalták a Hungaropharma által meghatározott akciós árak tartását.
A GVH megállapításai a szerződések pontosítására vonatkoznak – mondja Szabó Ferenc. Arról van szó, hogy havonta 20-30 gyógyszert kedvező áron tudnak beszerezni a gyártóktól, mivel – az együttműködő patikáknak köszönhetően – nagy tételben vásárolják meg azokat. A Hungaropharma ezért az akciós árak tartását ajánlotta a gyógyszertáraknak, ám kimaradt a szerződésből, hogy ennél olcsóbban is kínálhatják azokat a betegeknek.
Hankó Zoltán nem vonja kétségbe, hogy nem volt egyértelmű a fogalmazás, ám ennek ellenére sem volt olyan patika, amelyik az ajánlott árat ne maximáltként kezelte volna – mondja. Hogy miért éri meg olcsón árusítani a gyógyszert, amikor a patikák egyetlen bevétele az orvosság árától függő árrés? Együtt kedvezményes banki hitelekhez, telefonos flottakedvezményekhez, nagykereskedelmi áron vásárolt papírhoz, kedvezményes nagykereskedői gyógyszerkiszállításokhoz juthatnak – sorolja a kölcsönös előnyökön alapuló szövetkezés előnyeit az alelnök. Az árréstömeg csökkenése és a patikahálózat gyarapodása miatt ugyanis sok gyógyszertár tönkrement, a csökkenő bevétel miatt munkatársakat bocsátanak el. A továbbélés feltétele a szövetkezés.
A GVH nem szabott ki bírságot, s nem szüntette meg a Gyöngy Patikák és a Hungaropharma szövetségét; ebben közrejátszott, hogy a nagykereskedelmi cég csupán a piac 22 százalékát uralja, s hogy a gyógyszertárak 22, nem pedig 40 százaléka csatlakozott hozzá – mondja a GVH irodavezetője. Ám a nagykereskedelmi vállalat kötelezte magát a kifogásolt szerződési pontok megváltoztatására. Így a Hungaropharma továbbra is kedvezménnyel vásárolhat a gyógyszergyártóktól, a patikák pedig ugyanilyen kedvezménynyel juthatnak hozzá a készítményeikhez. KK–NTE


