Elektronikai gyártók bajban
Még nem tudni, hogy a Nokia legutóbbi bejelentése, mely szerint további több mint 5 milliárd dollárnyi üzletet von vissza szerződéses elektronikai összeszerelő partnereitől (EMS), melyik céget és milyen mértékben érinti, de egy biztos, tovább rontja az iparág eddig sem rózsás pozícióit – így látják az amerikai iSuppli Corp. elemzői. A finn mobilcég 2008-ban teljes összeszerelő volumenének 17 százalékát szervezte ki a szerződéses partnerekhez. Az idén a válság jelentősen zsugorítja a készülékpiacot, az ennek nyomán kieső kapacitások kisebb része érinti a társaság saját üzemeinek teljesítményét.
Az is biztos, hogy a világ vezető mobiltelefon-gyártójának eddigi válságkezelő lépései a vezető EMS-vállalatok magyarországi érdekeltségeit is érintették. Mint ismert, az elmúlt hetekben-hónapokban több száz fős létszámleépítést jelentett be nálunk a Nokiának szállítók közül a Foxconn, az Elcoteq és a Jabil is. A Foxconn továbbment, bejelentette, hogy a Nokiának szállító komáromi üzemét fel is számolja.
Az tehát, hogy milyen fejlemények várhatók a világ szerződéses elektronikai gyártói piacán, egyáltalán nem mindegy a magyar gazdaságnak, hiszen a top 10 EMS-cégből legalább négy-öt valamilyen szinten jelen van nálunk, többen több üzemmel is, több ezer főt foglalkoztatva.
Márpedig elemzők szerint az EMS-cégeknek a korábbi években megszokott 20-30 százalékos növekedés után az idén mindenképpen jó néhány százalékos mínusszal kell számolniuk, még a tíz legnagyobb piaci szereplőnek is. Utóbbiak 2009-ben világszinten együttvéve 129,9 milliárd dolláros bevétellel számolhatnak, szemben az egy évvel korábbi közel 134 milliárddal. Pedig már a múlt év sem volt igazán fényes az iparági szereplők számára. A legnagyobb EMS-gyártó tajvani Foxconn még elmondhatta magáról, hogy 2008-at is növekvő bevétellel zárhatta, ám a mindössze 1,3 százalékos többlet messze elmarad az egy évvel korábbi 20 százalékos gyarapodástól.
A piac további meghatározó szereplői közül a Flextronics 1, a Celestica 5 százalékos forgalom-visszaeséssel volt kénytelen számolni. A Sanmina hiába hajtott végre az elmúlt másfél évben jelentős átalakítást, a veszteséges tevékenységek eladásával bevétele 2008-ban 32 százalékkal volt kevesebb, mint az előző évben, de nem járt jobban a finn Elcoteq sem, forgalma 13 százalékkal csökkent.
A világgazdasági fejlemények az EMS-iparágban tevékenykedő vállalkozások hosszabb távú jövőképét is átformálják. A már említett piaci elemzőcég a válság előtt még évi 5,3 százalékra tette a következő három-négy esztendőre várható éves növekedési ütemet, ezt a legutóbbi jelentésében kevesebb mint a negyedére, vagyis 1,3 százalékra becsüli. Még egy jelentős változásra hívják fel a figyelmet az elemzők a szerződéses gyártással kapcsolatban, mégpedig arra, hogy a befektetések és a költséghatékonysági szempon-
tok miatt egykor oly ígéretesnek tűnt Oroszország valószínűleg végleg lekerül az EMS-térképről. Ennek az okát az elemzők ma már nemcsak a globális válságban, hanem a piaci sajátosságokban is látják. Ezekről leginkább az Elcoteq és a Foxconn szerzett kedvezőtlen tapasztalatokat.
A kudarcoknak több oka is van, egyik az orosz gazdaság hektikus fejlődése, ami egyelőre nem ígér az oda befektetőknek erőteljes, dinamikus növekedést. Az ottani piacon érvényes vámok és adók is negatívan befolyásolják az üzleteket. Hiányzik a hatékony alkatrész- és részegység-nagykereskedelem, s általában is nehezebb megszervezni a helyi beszállítói hálózatot. SGy


