Megújuló. A szénhidrogének múlt évi robbanásszerű drágulása, szállítási problémái, illetve természeti előfordulásainak végessége, valamint környezetvédelmi szempontok miatt világszerte megnőtt az alternatív tüzelőanyagok, köztük a pellet jelentősége. Ez utóbbit jól jelzi a pelletpiacok elmúlt évekbeli gyors bővülése, főleg az Európai Unióban. Azon belül is kiemelkedik Németország, ahol 2006–07-ben a gyártókapacitások megkétszereződtek (évi 1,8 millió tonnára), míg az éves termelés 470 ezerről 1,1 millió tonnára futott fel a pelletcentre.info adatai szerint. 2007-ben még a legérettebb pelletpiacon, Ausztriában is lényegesen tovább nőtt a kapacitás és a termelés, meghaladva a 900 ezer, illetve a 740 ezer tonnát. A felfutásnak még aligha van vége, hiszen egy legutóbbi ausztriai felmérés szerint 60 százalék véli úgy, hogy a fa, illetve a pellet lesz a jövő energiahordozója.
A magyarországi piac egyelőre csekély, ám az érdeklődés növekedése itt is kétségtelen, ezt az ártényezők mellett az orosz földgázszállításokkal kapcsolatos aggodalmak is elsősegítik. A tavaly júniusban, beleznai (Zala megye) székhellyel megalakult Magyar Pellet Egyesületnek öt pelletgyártó tagja erre az évre együtt 99,4 ezer, jövőre 132,4 ezer tonna termelést tervez, igaz, főleg exportra. Vannak más hazai gyártók is. Az ágazat fellendítését szolgálhatja a visegrádi országok részvételével tervezett közép-európai együttműködés, amely Ausztria pelletpiaci szabályozását és gyakorlatát venné mintául.
Az amerikai Wood Resource Quarterly adatai szerint tavaly már közel 10 millió tonna pelletet gyártottak világszerte, és a kínálat négy-öt éven belül megkétszereződhet. Egyes szakértők évi 25-30 százalékos átlagos növekedési ütemmel számolnak a következő tíz esztendőre. A kínálattal párhuzamosan felélénkült a nemzetközi pelletkereskedelem is, a globális termelés mintegy 25 százalékát exportálták 2008-ban.
A pellet jelenlegi fő felvevőpiacaira, Európába még a tengerentúlról is megéri szállítani, például Kanadából Belgiumba vagy Hollandiába. Igaz, a kanadai forrás idővel bizonytalanabb lehet a tetemes szállítási költség és amiatt, hogy Észak-Amerikában is nő a kereslet Washington zöldülő energiapolitikája következtében.
Ám míg a kanadai szállítások esetleges kiesése miatt csak egyes nyugat-európai fogyasztóknak kellhet új forrás után nézniük, addig idővel általános hiány is lehet a pellet fő nyersanyagául szolgáló fűrészporból és forgácsból. A globális recesszió ugyanis a fafeldolgozó ipart is sújtja. A pelletgyártók várhatóan az erdei és a lakossági fahulladék vagy az energiaültetvények felé fordulnak. GI
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.