Megatrend: újraírt üzleti tervek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Árbevételét közel 30 százalékkal, jövedelmezőségét két és félszeresére növelte 2008-ban a Megatrend Zrt. – hangzott el a cég évértékelő tájékoztatóján. A hazai piacon több mint két évtizede jelen lévő, vállalatirányítási, illetve IT-biztonsági rendszerek fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozó cég tavaly 1,6 milliárd forint forgalmat könyvelhetett el, adózott eredménye 144 millió forint volt. A 2007-ben elkezdődött szervezeti átalakulás 2008-ban is folytatódott, ősztől az újjáalakult menedzsment élén ismét K. Szabó Imre irányítja a céget, tulajdonos elnök-vezérigazgatóként.
Ez az év viszont már közel sem ígérkezik olyan jónak, sőt, a válság mélyülése a korábbi tervek módosítására késztette a cégvezetést – mondta lapunknak K. Szabó Imre. Az eredeti terv 2009-re 10 százalékos bevételnövekedést és valamivel szerényebb mértékű eredményjavulást tartalmazott. A magyar gazdaság utóbbi hetekben tapasztalt fejleményei nyomán ugyanakkor most már jó eredménynek számítana, ha a tavalyi bevételi szintet tartani tudnák, nagyjából nullszaldó körüli jövedelmezőséggel. Különösen, hogy a bérköltségek nőttek, a jelenleg 120 fős cégnél ugyanis atipikus válságkezelési módszerként a múlt év őszén 20 százalékos létszámbővítést hajtottak végre.
Kérdésünkre elmondta, hogy külföldön is fenntartják jelenlétüket, akár közvetlen leányvállalati formában – erre romániai cégük a példa –, akár magyarországi ügyfeleik régióbeli terjeszkedése nyomán keletkező projektek révén. Az előbbi érdekeltségük még mindig nem hoz nyereséget, de nem tervezik a kivonulást, mert biztatóan fejlődik a piac, és eddig a szükségesnél kisebb tőkével tudták csak működtetni a kinti vállalkozást.
Az évek óta tervezett tőkebevonásnak leginkább ma lenne létjogosultsága – felelt érdeklődésünkre, de hozzátette: nem azért, mintha bajban lenne a társaság, hanem mert most lehetne jó áron olyan másik vállalatra vagy termékre szert tenni, amellyel bővíthető lenne a működési profil. A többlettőkét ugyanis kizárólag akvizícióra fordítaná, tisztában van ugyanakkor azzal, hogy éppen a mai viszonyok között nem tudná jó feltételekkel eladni a céget. SGy


