Cégvilág

Minőségi váltást a hazai nanotechnikában!

Minőségi váltást a magyar iparban mikro- és nanoelektronikával - a válság-álló ágazat fejlesztésének lépéseit fogalmazták meg az Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológia Platformja (IMNTP) konferencia résztvevői.

Hazánk képtelen a mikro- és nanotechnológiában lezajló forradalom nyertesévé válni, holott az olyan sikeres magyar fejlesztések, mint például a háromdimenziós tapintásérzékelő, vagy az agyszonda, egyértelműen jelzik a perspektívát. Ezért többek között a fejlesztés lehetőségének gyakorlati lépéseit is felvázolták az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutató Intézet (MTA MFA) által koordinált Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológia Platformja (IMNTP) 2009. március 27-én tartott konferenciáján. 

"A jövő technológiája a jelenben" címmel 2009. március 27-én az Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológia Platform konferenciát tartott az uniós és a hazai stratégiai elképzelésekről a mikro- és nanoelektronikai, valamint a fotovillamos szektorban. Az esemény célja a magyarországi ipari versenyképesség növelése, amely a konferencián elhangzottak alapján mikro- és nanotechnológiai eszközökkel, biochipekkel, napelem technológiákkal sikeresen támogatható.

 "Magyarország nem használja ki az ágazatban már meglévő lehetőségeit,  ezért nem is haszonélvezője a válságban is töretlenül fejlődő területnek.  Nem titkolt célunk, hogy teret adjunk az oktatás, a kutatás és az ipar egymásra találásának, és ezzel is ösztönözzük felzárkózásunkat." – fogalmazott Bársony István professzor, a Platform szakmai vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki és Anyagtudományi Kutatóintézetének igazgatója, majd hozzátette: ha elhárítjuk a kibontakozás útjában álló akadályokat, és a már sikeres területekre fókuszálunk, egy a válságnak ellenállóbb, minőségileg magasabb szintű ipar fejlődhet Magyarországon. 

nantechnika MTA mikrotechnika IMNTP
Kapcsolódó cikkek