Nincs eladási kényszerhelyzet
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA hitelszűke ellenére hamarosan lezárható a zágrábi nagyberuházás (Arena Centar bevásárlóközpont) finanszírozása, térségünkben ez lesz az egyik, ha nem a legnagyobb projekt, amelynek a finanszírozását a mostani súlyos pénzügyi válság közepette elsőként sikerül biztosítani – mondta lapunknak Cannes-ban, a világ legnagyobb ingatlanos fórumán Kibédi Varga Lóránt, a TriGranit vezérigazgatója. A vezető szerint nem kell újabb takarékossági intézkedést hozni a cégnél, az őszszel végrehajtott irodabezárások és a projektek átvizsgálása elegendő lehet. Főleg a romániai és az oroszországi jelenlétet gondolták át, az irányítás zömét így továbbra is a budapesti központból végzik. A vezérigazgató megerősítette a korábban lapunknak már elmondottakat, miszerint a válság miatt elhalasztják a brassói Polus, illetve a moszkvai Mozaika bevásárlóközpontok építését, de az előkészítést és a tervezést mindkettőnél folytatják.
A zágrábi mellett a krakkói Bonarka bevásárlóközpontra és a budapesti irodaberuházásokra összpontosít most a TriGranit. Ezek hitelezése megoldott, bérbeadottságuk pedig kiemelkedő, Zágrábban például 85 százalékos. A horvát fővárosban május elején-közepén hozzáláthatnak az építkezéshez, s jövő nyárra be is fejezhetik azt – mondta a vezető. Itt 200 millió euró a projekt értéke, ennek 40 százalékát önerőként kell előteremteni, ez duplája annak, amit korábban kértek a cégtől a bankok. „Ez már az új idők jele, szerencsére van elég saját forrásunk, és a szindikált hitelezésben részt vevő bankokat sikerült meggyőzni, már csak egy pénzintézet bólintására várunk” – tette hozzá.
A vezérigazgató közölte, hogy most kitűnő az idő a cég- vagy projektfelvásárlásokra. Konkrét tárgyalásokat nem folytatnak, de minden partnernek megemlítik, hogy akár ez is szóba jöhet. Itt, Cannes-ban is érdeklődnek, a jelek szerint lehetnek célpontnak alkalmas vállalatok vagy projektek. Arra a kérdésre, hogy az általános gyengeség közepette maga a TriGranit rákényszerül-e projektjei egy részének eladására, azt felelte: „Semmiféle nyomás nem nehezedik ránk, sőt, inkább megtartjuk ingatlanainkat, és majd akkor adunk túl rajtuk, ha egyrészt nem lesznek ilyen nyomottak az árak, másrészt nem lesz más forrásunk a későbbi beruházások finanszírozásához.”
A TriGranitban 25 százalékban tulajdonos osztrák Immoeast továbbra sem jelezte, hogy eladná részesedését. Kibédi Varga Lóránt szerint nyilván azért, mert az osztrákok – noha anyacégük, az Immofinanz súlyos válságban van – kivárnak, és nem akarnak most, alacsony áron megválni a pakettjüktől. „Az Immoeast tudja, hogy érdemes kivárni, amíg jobbra fordul a piac, szerintem ez csak 2010 végén, 2011 elején következik be, úgyhogy most ők is, mi is várakozó állásponton vagyunk” – fejtette ki a TriGranit vezetője.
Több a külső üzemeltetés
A társaságnál az üzemeltetésen belül nőtt a külső tulajdonosok számára végzett tevékenység. Romániában hét ilyen projekthez fogtak hozzá.Ukrajnában és Oroszországban is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak nagy alapterületű városközpontok átvételére. Magyarországon a K&H csoport új székházának építésére kapott megbízást a vállalat, ez volt tavaly a legnagyobb (42 ezer négyzetméter), nem spekulatív célú irodaházra vonatkozó üzletkötés. Romániában a napokban érkezett meg a jogerős építési engedély a brassói bevásárlóközpontra.
Ukrajnában és Oroszországban is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak nagy alapterületű városközpontok átvételére. Magyarországon a K&H csoport új székházának építésére kapott megbízást a vállalat, ez volt tavaly a legnagyobb (42 ezer négyzetméter), nem spekulatív célú irodaházra vonatkozó üzletkötés. Romániában a napokban érkezett meg a jogerős építési engedély a brassói bevásárlóközpontra.-->


