BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pannon Szárnyas: bajban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Felszámolási eljárást kezdeményezett a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon több baromfitermelő vállalkozás a győri Pannon Szárnyas (PSZ) Kft. ellen – értesült a Világgazdaság. Információink szerint a cég tavaly ősz óta nem fizetett egyes partnereinek az átvett csirkékért. A feldolgozónál rövid időn belül másodszor indulhat felszámolás, mivel a Pannon Szárnyas tulajdonosai az eszközvagyont az azóta jogutód nélkül megszűnt Pannon Baromfi Kft. felszámolásakor vásárolták meg az elmúlt évben.

A PSZ-t ma három magánszemély (Sárfy Péter, Birkás Zoltán, Szép Imre) és a Pannon Brojler Szövetkezet birtokolja 25-25 százalékos részarányban. A termelők szerint a fizetési gondokat az okozza, hogy a tulajdonosok nem látják el elegendő forgóeszközzel a vállalatot. Ehhez hozzájárul az is, hogy a PSZ hasonlóan működik, mint a zalaegerszegi Zalabaromfi Zrt., amely tavaly szintén a felszámolás sorsára jutott – állítják.

A Zalabaromfinál kialakított konstrukció lényege az volt, hogy az akkori tulajdonos Dale konzorcium a feldolgozási, vagyonkezelési és kereskedelmi feladatokat három cég között osztotta meg (VG, 2007. szeptember 10.). Az állattartók szerint a Pannon Szárnyas is ilyen elven működik, mivel a felvásárlást és a feldolgozást a PSZ, az értékesítést pedig a nagyobb vagyoni és tőkehátterű Pannon Brojler Szövetkezet végzi. Ha ez utóbbi nem számol el megfelelően a PSZ-szel, a feldolgozó sem tud fizetni a beszállítóinak – fogalmaztak a termelők.

Szép Imrét, a Pannon Szárnyas Kft. ügyvezetőjét nem sikerült lapunknak elérni. Értesüléseink szerint a vállalat tárgyalásokat kezdeményezett a felszámolási kérelmeket benyújtó termelőknél a vitás ügyek rendezéséről. Elképzelhető, hogy a PSZ már a közeljövőben banki hitelhez jut, így meg tudja kezdeni a tartozásai törlesztését. Ez esetben a pénzüket követelő vállalkozások a felszámolási eljárás szüneteltetését kérhetik. A bírósági végzés várhatóan a következő hetekben válik jogerőssé.

Termelői információk szerint a PSZ az idén 10-15 millió csirke feldolgozását tervezi, és ezzel legalább 10 százalékos részarányt érhet el a hazai piacon. A vállalat egyébként a szárnyasok 75-80 százalékát a Pannon Brojler Szövetkezethez (vagyis egyik tulajdonosához) tartozó gazdálkodóktól veszi át, így csak a fennmaradó mennyiséget vásárolja fel „külső” termelőktől (és tartozásait is ez utóbbi körben halmozta fel). Szakértők azért is látnak esélyt a megegyezésre, mert a felszámolás megindulásával a vállalat nehéz helyzetbe hozná szövetkezetbe tömörült saját baromfitartóit is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.