Rekordbevétel a TV2-nél
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságKiemelkedően Jól sikerült 2008 a TV2 számára – a tegnap ismertetett adatok szerint legalábbis rekordbevétellel zárta az évet a televíziós társaság. A ProSiebenSat.1 nemzetközi médiacsoporthoz tartozó vállalat 26,5 milliárd forintos bevételt ért el, „ez minden idők legjobb eredménye” – mondta Várdy Zoltán vezérigazgató, hangsúlyozva, hogy eközben a cégnek a magas nyereségrátáját is sikerült megőriznie.
Ami a válságot és annak várható hatásait illeti, Várdy Zoltán úgy vélte, a megváltozott piaci körülmények ellenére a televízió továbbra is kiemelt fontosságú médium marad a reklámozók körében. Az anyacég bevétele meghaladta a hárommilliárd eurót – mondta Patrick Tillieux, a konszern nemzetközi piacokért felelős ügyvezető igazgatója. Az EBITDA 675 millió euró volt, 1,7 százalékkal több, mint 2007-ben, a konszolidált nettó eredmény – az SBS 2007-es megvásárlásából eredő leírások miatt – viszont átment veszteségbe, amelynek mértéke 129 millió euró. VG


