Tavaszi szél vizet áraszt…

A tavasz első napjainak langyos szelével lassan feledésbe merül a januári gázválság okozta izgalom. Ha nem is örökre, de legalább a következő téli időszak beköszöntéig. Az energetika jövőjét illetően már hozzászokhattunk az impulzív döntésekhez, ahhoz, hogy az ágazat jövőjét többnyire nem megfelelő szakmaisággal átgondolt, gazdaságilag megalapozott stratégiai döntések irányítják. Mint ahogy sajnos az Európai Unió 3x20-as irányelve is inkább jól megszerkesztett marketingüzenet, mint tagállami szinten is életképes, szilárd lábakon álló megvalósítható célrendszer. Ezért nehéz is ezeket a törekvéseket erős támogatási rendszer nélkül megvalósítani, főleg egy többnyire privát, teljesen liberalizált és rigorózus környezetvédelmi szabályrendszerben működő energiaszektorban.

A megújuló erőforrásokat tekintve bár első pillantásra viszonylag hasonló természetű energiahordozókkal állunk szemben, mégis gyökeresen más technológia, megvalósítási és üzemfenntartási környezet jellemzi őket.

Magyarországon a legnagyobb népszerűségnek a szélenergia örvend. Fő jellemzői az importált, egyszerű technológia, a gyorsan és könnyen létesíthető tornyok, a minimális munkaerő-szükséglet az üzemeltetés és karbantartás során. A szélenergia mégsem emiatt népszerű, hanem azért, mert az itt befektetett tőke a támogatási rendszernek köszönhetően gyorsan megtérül. Sokan csodálkoznak azon, hogy a két éve kiosztott 330 megawattnyi kapacitásból eddig csupán 130 megawattnyi üzemel. Ez azonban csak azokat lepi meg, akik azzal a feltételezéssel élnek, hogy aki engedélyért folyamodik és kap, az a beruházást meg is valósítja. Mert ez – amit a gyakorlat is alátámaszt – Magyarországon másképp van. Egy energetikai beruházásra három fontos mérföldkő jellemző, amelyeknek a beruházás értéke szempontjából kiemelt jelentőségük van: az első az engedélyek megszerzése. Ez feljogosítja, de nem kötelezi a beruházót arra, hogy a szélerőműveket megépítse. Éppen ezért sokan nem is építik meg, hanem megkeresik azokat a projektfejlesztő cégeket, amelyek nem akarják az engedélyezés kockázatát vállalni, ezért cserébe viszont hajlandók jelentős prémiumot fizetni annak, aki képes az engedélyeket megszerezni. A másik mérföldkő a projekt pénzügyi zárása, amikor a kereskedelmi, finanszírozási, beruházási, üzemfenntartási szerződésrendszert aláírják. Ez is tipikus kilépési pont a projektfejlesztő számára, hiszen vannak olyan vállalkozások, amelyek azért fizetnek prémiumot, mert sem az engedélyezés, sem a finanszírozás szervezésének kockázatát nem vállalják, viszont erősségük a technológia fejlesztése, gyártása és telepítése. Vannak olyanok is szép számmal, akik az erőművek üzemeltetésében jók. Az ő érdekük az, hogy a hatékonyság miatt minél több egységgel/beépített kapacitással rendelkezzenek. Ha a támogatási rendszer segítségével a szélerőművek számát sikerül növelni, ez esetben szinte csak a beépített villamosenergia-kapacitás bővül, de új munkahely legfeljebb az építkezés rövid szakaszában lesz.

Azokban az országokban, amelyekben a szélenergia bőven rendelkezésre áll, és a környezet megóvása a társadalmi értékrend szerves része, a szélerőműparkok már a 90-es években széles körben elterjedtek. Ilyen Kalifornia, ahol a végeláthatatlan méretű szélparkok rotorjai szinte egész nap egyenletesen járnak a Csendes-óceán felől érkező széllel farkasszemet nézve.

Magyarországon nem jellemző és nem is várható, hogy elterjednek a napkollektorok, bár ezek üzemeltetése sem igényel jelentős munkaerőt. Miért tudott ez a napenergiát hasznosító technológia mégis széles körben elterjedni Németországban? Mert a német gazdaságirányítás felismerte, hogy a fotovoltaikus napelemgyárak jelentős számú munkaerőt tudnak foglalkoztatni, valamint a kapcsolódó kutatással és fejlesztéssel a német gyártók olyan technológiai know-how-ra tesznek szert, mellyel később a harmadik világ egyik jelentős napelem-beszállítói lehetnek.

Nemzetgazdasági szempontból a szél- és napenergiához képest teljesen eltérnek azok az energiafajták, amelyeknek a hőtermelő képességük az elsődleges. Ilyen energiahordozók a biomassza és a biogáz. Mindkettő mezőgazdasági és erdészeti termeléshez kapcsolódik. Előállításuk jelentős munkaerőt tud lekötni a termelésben, a szállításban és a feldolgozásban egyaránt. Emiatt ezeknek inkább a vidékfejlesztésre gyakorolt hatása a jelentős, mint az energiamixben betöltött szerepük. Ezzel együtt hőenergia-termelő képességük miatt képesek arra, hogy a közintézményeknek alternatívát kínáljanak a földgáztüzeléssel szemben.

Ne feledjük, hogy az Európai Unió a megújuló erőforrások elterjedését nemcsak energetikai, hanem sokkal inkább CO2-kibocsátás-csökkentési szempontokkal indokolja. Ez viszont közismerten politikai célkitűzés, hiszen az EU a világ összes CO2-kibocsátásának még a 15 százalékát sem éri el, viszont mint fejlett világnak demonstrálnia kell, hogy az üvegházhatású gázok csökkentésében is az élen jár.

Magyarországon sem az energetikát kellene elsősorban felismerni a megújuló erőforrások alkalmazása mögött, hanem a hosszú távú foglalkoztatási, vidékfejlesztési és technológia szempontokat kellene sokkal inkább mérlegelni. Kíván-e Magyarország komolyan foglalkozni azzal, hogy az újonnan épített családi házakat csak geotermikus energiával lehessen ellátni? Van-e szándék arra, hogy új építésű közintézményeket csak biomasszakazánnal lehessen felszerelni? Lát-e a magyar gazdaságpolitika fantáziát abban, hogy fotovoltaikus napelem, kollektor és más megújuló erőforrások technológiáit gyártó, kutató-, fejlesztőközponttá váljon.

A megújuló energiafajták elterjesztése, alkalmazása és ezért támogatási rendszere véleményem szerint nem energetikai, hanem nemzetgazdasági kérdés.