BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Terjeszkedik a magyar-kínai vegyesvállalat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A dél-kínai Sencsenben már üzembe helyezték az Organica Zrt. magyar–kínai vegyes vállalatának első, mintegy félmillió eurós beruházással épült lakossági szennyvíztisztítóját.

A hazai környezettechnológiai cég 51 százalékos többségi tulajdonában lévő Shenzhen-Organica vállalat két újabb megrendelést is kapott; az egyik tisztító építése már megkezdődött, a másik projekt még előkészítés alatt áll. A beruházásokra körülbelül kétmillió eurót fordítanak.

Bodnár Attila, az Organica fejlesztési igazgatója reálisnak tartja a korábbi célkitűzést, amely szerint négy-öt éven belül több mint kétszáz élő technológiás tisztítót helyeznek üzembe Kínában. Úgy látja, az érdeklődés óriási, ugyanakkor szerinte a vegyes vállalat egyelőre kísérleti jellegű.

A sencseni önkormányzattal közösen alapított cég lehetőségeit egyébként szélesíti, hogy az Organica tavaly év végén nyolcmillió eurós tőkeinjekcióhoz jutott egy amerikai, illetve egy osztrák pénzügyi befektető révén. További távlati cél, hogy a vegyes tulajdonú vállalat megjelenjen az egyik kínai tőzsdén, de erre Európában is lehetőséget látnak.
Bodnár Attila elmondta, hogy a tőkebevonás érdekében potenciális licencpartnerekkel is tárgyalnak, akik esetleg átvennék a cég saját fejlesztésű élőgép-technológiáját.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.