Túl sok veszélyes anyaggal érintkezünk
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságVizsgálat. Tízszer többen halnak meg veszélyes anyagok használata miatt, mint munkahelyi balesetek következtében – állapította meg az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EMBEÜ, EU-OSHA) előrejelzése, amely az újonnan megjelenő kémiai kockázatokról készült. E szerint a vegyi és más veszélyes anyagokkal való munkahelyi érintkezésen belül a nanotechnológiát tartják az egyik legaggályosabb területnek a 21 európai országot képviselő szakértők.
A jelentés meg is nevezi azokat az új anyagcsoportokat, amelyek fokozódó kockázatot jelenthetnek a munkavállalók egészségére. A veszélyes anyagok a vegyipar mellett a mezőgazdaságban, az egészségügyben, az építőiparban és számos, a vegyiparon kívüli kis- és középvállalkozásnál is előfordulnak.
„Becslések szerint Európában évi 74 ezer, munkával összefüggő haláleset köthető a munkahelyen előforduló veszélyes anyagokhoz. Sok vállalat nem foglalkozik megfelelően ezek megszüntetésével vagy helyettesítésével” – mondta Jukka Takala, az ügynökség igazgatója.
A 49 európai szakértő szerint a kozmetikumok és az informatikai termékek előállításában is alkalmazott nanotechnológia gyors növekedése miatt fel kell mérni, hogy a kibocsátott nanorészecskék milyen mértékben károsítják az egészséget. Sok szakmában a munkavállalók a bőrükön keresztül érintkeznek a vegyi anyagokkal. Bár becslések szerint a bőrbetegségek 80-90 százalékáért ezek tehetők felelőssé, a bőrre gyakorolt hatásukat máig nem mérték fel elfogadott tudományos módszerekkel.
Az előrejelzés külön felhívja a figyelmet a feltehetően rákkeltő anyagokra, például a dízel-kipufogógázokra, valamint arra, hogy a reproduktív egészséget károsító anyagok problémáját is alig veszik figyelembe a munkahelyi megelőzésben.


