BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb társbefektetők kerestetnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Csaknem 28 magyar kiállító és részt vevő cég képviseli az idén Magyarországot a világ legnagyobb ingatlanos fórumán, a tegnap kezdődött MIPIM-en. Mérföldkőnek számít, hogy a rendezvény történetében először van jelen nagy (150 négyzetméteres) standdal a budapesti régió. Több fővárosi ingatlanfejlesztő, a Fővárosi Önkormányzat és a kormányzat – a Budapest Business Region (BBR) marketingklaszter segítségével – együttesen mutatja be a nagyobb magán- és közpénzből fizetett projekteket. Külön kerekasztalt rendeznek a fővárosi fejlesztésekről, s Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter a hét második felében nemzetközi sajtótájékoztatón mutatja be a beruházásokat, amelyekhez most újabb társbefektetőket keresnek.

Az idén azonban viszonylag könnyebb dolga van a magyar fővárosnak, hiszen a cannes-i fesztiválpalotában legalább egyharmaddal kevesebb a kiállító, mint tavaly, így talán hatásosabb lehet a megjelenése. Az, hogy Budapest az innovációs készségre, a k+f központokra és más, magasabb hozzáadott értéket nyújtó ágazatokra helyezi a hangsúlyt – és ehhez a korábbinál kiszámíthatóbb gazdasági stabilitás párosul –, meggyőzheti a nagybefektetőket ingatlanos és pénzügyi fronton egyaránt – említette a magyar stand bemutatásakor Gulyás Kovács Gergely, a DunaCity projektjét készítő társaság vezetője, a BBR elnöke.

A szakértő úgy látja: ugyancsak jó esély a befektetők meggyőzésére az a nekik rendezett üzleti ebéd, amelynek szponzorálását Budapest elnyerte Prága és Varsó elől. Nyolcvan óriáscég stratégiai döntéshozója lesz jelen, ők évekre előre terveznek, s ha jók az érveink, lendíthetnek a gazdaságon és persze az ingatlanpiacon is – tette hozzá.

A magyar piac fundamentumainak jelenleg nagyon kicsi a súlya: a befektetők látják, hogy akár Londonban is vásárolhatnak irodaépületeket 7,5 százalék körüli hozamszinteken; minek vegyenek hát drágábban budapesti épületeket, még ha jó minőségűek is? Az eladásra kényszerülő tulajdonosoknak mindenképpen szem előtt kell tartaniuk ezt az elvárásaik megfogalmazásakor. A hozamok Budapesten is visszatérnek a 2002/03-as szintekre – összegezte Rémi Couture, a Colliers International piackutatási igazgatója a tegnap megjelent jelentésben.

Stephen Morris, a DTZ nemzetközi ügynökség budapesti irodájának egyik vezetője arról beszélt lapunknak, hogy az idén már a bérlők diktálnak, a tulajdonosok és a bérbeadók meg úgy táncolnak, ahogy a bérlők akarják.

Noha a pontos hatás természetesen városról városra és országról országra változik, egyértelmű, hogy a világ ingatlanpiacai a globális pénzügyi és gazdasági nyugtalanság befolyása alatt állnak – fogalmazott a CB Richard Ellis (CBRE) nemzetközi ingatlanügynökség a Globális nézőpont című, 2008 negyedik negyedévére vonatkozó összefoglalójában. Nick Axford, a cég európai kutatási vezetője szerint az ingatlanbefektetési tranzakciók értéke tavaly Európában 53 százalékkal csökkent, nagyjából a világátlaggal (–59 százalék) megegyezően. A Lehman Bro-thers befektetési bank összeomlását követően a negyedik negyedben különösen alacsony volt a befektetési aktivitás mindenhol. Néhány piacon, ahol a hozamok leginkább emelkedtek, már tapasztalható némi befektetői érdeklődés – várnunk kell arra, hogy kiderüljön, vajon ez már a fellendülés első, visszafogott lépése-e. Ahogy a saját tőkéből finanszírozó befektetők az egész világon a kellő pillanatra várnak, hogy piacra léphessenek, és a kényszerből szült eladások száma valószínűleg nő, a befektetési aktivitás 2009 folyamán lendületet kaphat; a nagy kérdés természetesen, hogy mikor – fűzte hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.