Ukrajnában a Videoton
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság A Videoton csoport cégeinek idei árbevétele a múlt évinél 10–40 százalékkal kisebb lesz, de a termékpaletta nem szűkül – jelentette be Lakatos Péter, a társaság vezérigazgatója és társtulajdonosa a tegnapi sajtóbeszélgetésen. Az eredmény megfeleződik, igaz, a 2008-as hétmilliárd forintos adózott eredmény kiegészült egy rendkívüli tétellel is. (A csoport tavalyi, előzetes árbevétele 80 milliárd forint.) „Lényegében a cég által gyártott összes terméktípus túlélheti a válságot, más kérdés, hogy milyen lesz a krízis utáni új piaci egyensúly” – válaszolt a Világgazdaságnak. Termékenként eltérő időpontban és mértékben érzékelte a szerződéses gyártó az adott piacok szűkülését is. A teherautók gyártása már tavaly tavasszal csökkent, a személy-autóké a télen, a televízióké ez évtől, egyes villamossági cikkeké csak két hete.
„A válság miatt nem tervezünk leépítést és átszervezést” – mondta lapunknak Sinkó Ottó, a cég másik vezérigazgatója. A szervezet ésszerűsítése ugyanis folyamatos, egy 400 fős leépítést pedig még a válság előtt, a múlt év elején indított a Magyarországon 6800, Bulgáriában 1200 fős csoport. Igaz, válság nélkül nem kellett volna mindannyiukat elküldeni. A munkavállalók többsége viszont vállalta, hogy négy hónapon át négynapos munkarendben dolgozik. „Cash flow helyzetünk jó, semmi nem indokolja, hogy a nyereségnek a szokásosnál kisebb hányadát vegyük majd ki osztalékként. Az osztalék egyébként a növekedés éveiben sem érte el az 50 százalékot, és természetesen most is az alatt marad” – válaszolt lapunknak Sinkó Ottó, a társaság másik társtulajdonosa. (A harmadik Széles Gábor.) Viszont az idén 100 millió forinttal megnövelte a cég az előző években 20-30 millió forintból gazdálkodó alapítvány kasszáját, éppen a dolgozók romló anyagi helyzetére tekintettel. A Videoton továbbra is támogatja a helyi jégkorong- és futballcsapatot és a Vörösmarty Színházat is.
Tulajdonosai látnak lehetőségeket, amelyek révén javulhat Magyarország s vele a cég térségi versenyképessége, de Lakatos Péter elutasította feltevésünket, hogy derűlátók lennének. Ahhoz stabil és reális, 260–290 forint közötti forintárfolyamra lenne szükség, exportgaranciára és arra, hogy „helyreálljon” a termelés költségszintje is. Igaz, utóbbiról a piac gondoskodik. Az sem segít, hogy Magyarországon továbbra is külföldi befektetők részesülnek előnyben, miközben a hazai gazdasági szférának nincs lobbiereje, még az indokolatlan és súlyosan versenyképesség- rontó helyi iparűzési adótól sem tud megszabadulni.
A cég Ukrajnában hamarosan egy százszázalékos leányvállalatot – erre öt éve készül – s ottani partnerével egy másik együttműködést is indít. VG


