"Csak" 95 főt bocsát el az Electrolux Lehel Kft.
Hozzátette: a kelet-magyarországi üzem kapacitásait jobban érinti a krízis, mert nagyobb arányban szállít az átlagosnál jobban gyengélkedő kelet-európai piacokra. Kérdésünkre jelezte ugyanakkor, hogy további leépítéseket egyelőre annak ellenére nem terveznek a 95 százalékban exportra termelő, több mint négyezer főt foglalkoztató hazai üzemekben, hogy ma még nem látszik, mikor indulhat ismét felfelé a fehérárupiac Európában.
A hazai kereslettel kapcsolatban Belényesi Zsolt, az Electrolux magyarországi értékesítési igazgatója elmondta: 2008-ban darabszámban 9,5 százalékkal zsugorodott a piac, míg értékben 10 százalékos volt a visszaesés. Az idei kilátások körül sok a bizonytalanság, de segíthetné a kereslet élénkítését – olasz és holland mintára – egy olyan, egyben energiamegtakarítást is célzó állami támogatási program, amelynek keretében ösztönöznék a nyolcévesnél idősebb háztartási gépek cseréjét.


