Hernádi: igazgatósági tagságot kérhetnek az oroszok a Mol-ban
Hernádi Zsolt szerint a tranzakció rengeteg furcsaságot tartalmaz, az oroszok minden előzetes tárgyalás nélkül úgy fizettek ki például 1,4 milliárd eurót - a tőzsdei ár dupláját - a pakettért, hogy előtte meg sem vizsgálták a társaság számait.
A magyar kormányzat felelősséget firtató kérdésre a szakember azt mondta: eddig nem történt meg, hogy Moszkva ellenséges felvásárlásba fogott volna, ha ez most így van, ez az első eset, a kormány ezért nem is készülhetett ilyesmire. Hernádi egyelőre nem tudta megmondani, hogy ellenséges felvásárlásról van-e szó, de hangsúlyozta: a Mol alapszabálya nagyon ügyel arra, hogy megakadályozza az ilyen jellegű tranzakciókat.
Váratlan és szokatlan volt az OMV magatartása is, az ügylet előtt osztrákok ugyanis semmiféle előzetes tájékoztatást nem adtak a magyar félnek, sőt, a tranzakció előtt egy héttel az OMV-vezér még azt mondta, ebben az évben nem tervezik értékesíteni a Mol-pakettet.
Hernádi arra számít, hogy az áprilisi közgyűlésen már megjelennek majd az oroszok, és igazgatósági tagságot kérnek. Ő nemmel szavaz majd, és abban bízik, hogy a többség is ezt teszi majd.


