BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassan dőlnek a nagy építőipari cégek - Opten felmérés

A várakozásoknál lassabban, nem egészen 15 százalékkal emelkedett az első negyedévben a felszámolt építőipari vállalkozások száma a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki az Opten céginformáció szolgáltató cég legfrissebb jelentéséből.

Nem lehetünk még optimisták, hiszen a felszámolások lényegesen több nagy árbevételű céget érintenek, mint korábban – véli az Opten stratégiai igazgatója. 2009 első negyedévében 815 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás, miközben tavaly az első három hónapban 711 cég jutott erre a sorsra – adta hírül az Opten céginformáció szolgáltató cég.

„Ez számszerűen nem egészen 15 százalékos növekedésnek felel meg, de a felszámolt cégek árbevétele lényegesen magasabb, mint korábban, és ez az építőiparra jellemző megrendelési láncok miatt problémákat vetít előre e cégek alvállalkozói körében – mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. A válság első 3 hónapjában a pánikhangulat miatt indított felszámolások száma lényegesen nagyobb mértékben emelkedett, mint az elmúlt negyedévben, de a valós gazdasági válság és a zuhanó megrendelés-állomány csak most kezdi éreztetni hatását az ágazatban.

Csorbai szerint a megrendelés nélkül maradt cégek száma nagyjából megfelel a várakozásoknak, de a tulajdonosok jellemzően nem várják meg a felszámolást, hanem végelszámolással próbálják megszüntetni cégeiket. Erre utal, hogy a végelszámolások száma az első negyedévben 40 százalékkal 478-ra nőtt. Az Opten stratégiai igazgatója úgy véli, ez kedvező jelenség lehetne, mert az ágazatnak rossz híre van, a szétaprózódott tulajdonosi szerkezetben sok a fizetés nélkül tönkremenő, kiürített, vagyon nélküli társaság. Félő azonban, hogy a végelszámolások egy jó része is átalakul felszámolássá a kifizetetlen számlák felszínre kerülése után.

Ebben a környezetben még a jelenleginél lényegesen több cég megszűnését, vagy összeolvadását is egészséges konszolidációnak kellene tekinteni – véli a stratégiai igazgató. Vélekedését több építőipari szakmai szervezet vezetője, köztük Koji László, az ÉVOSZ alelnöke, illetve Bacsárszki Pál, az Építőipari és Innovációs Klaszterek Országos Tanácsának elnöke is osztja. Korábbi nyilatkozataikban a magyar építőipar prioritásai közé sorolták, hogy a jelenlegi 90 ezer építőipari vállalkozás 10-15 ezer versenyképes céggé alakuljon, a kényszervállalkozókból pedig jól fizetett alkalmazottak váljanak.

Az Opten adatai szerint 2009 első negyedévében hosszú idő óta először visszaesett a végrehajtási eljárás alá vont cégek száma. A végrehajtások száma a megelőző két évben – szinte kizárólag az APEH megnövekedett aktivitásának eredményeként – gyorsan emelkedett. Most azonban az első három hónapban mindössze 1719 cégnél kopogtak a végrehajtók, míg egy évvel korábban még több mint 2400 céggel szemben rendelték el a végrehajtást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.