Négynapos, de a korábbival megegyező munkaórát tartalmazó munkarendre tér át a nyári útüzemeltetés során a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A társaság a költségvetési takarékosság nyomán hozta meg a 3300 dolgozót érintő döntését, mivel így jelentősen javítani tudja gépeinek kihasználtságát.
A géppark üzemidejének meghatározó része mindig a munkaterület elérésére fordított idő - nyilatkozta Duma Viktor, a társaság üzemeltetési igazgatója -, ezt tudják a hosszabb, tíz órás munkanapokkal érdemben csökkenteni. Szerinte az éves megtakarítás elérheti a 200 millió forintot. Duma hangsúlyozta, hogy az új munkarendben sem a dolgozók száma, sem azok fizetése nem csökken, hiszen végső soron mindenki ugyanannyit dolgozik, mint ezt megelőzően.
A társaság az intézkedés bevezetésével párhuzamosan határozott a pénteki munkanapra vonatkozó ügyeleti rendszer bevezetéséről. Ezeken a napokon az útellenőrzést a normál rendben végzik a társaság munkatársai, ezen túl azonban készenléti műszakban ügyelnek. Ez azt jelenti, hogy a társaság a 30 ezer kilométeres országos közúthálózaton továbbra is haladéktalanul elhárítja a balesetveszélyes úthibákat, nagyobb probléma – például fákat kicsavaró vihar – esetén pedig riasztják az ügyeletes dolgozókat is.
Az intézkedés nem csökkenti, hanem növeli a téli időszakot követő melegkátyúzás tempóját, bár kétségtelen, hogy munkatársaik és ők is szeretnék, ha többet tudnának dolgozni – véli Duma Viktor. Sokan vállalnának 40 óránál hosszabb munkahetet, vagy túlórákat is, hiszen sok olyan munkatársuk van, aki nehéz körülmények között él. A most bevezetett nyári munkarend nagyban hozzájárul a társaság hatékonyabb és takarékosabb működéséhez.