Cégvilág

Chavez katonasággal szállta meg az olajtanácsadó cégeket

Két évvel az olajbányászati szektor köztulajdonba vétele után a venezuelai kormány átvette az ellenőrzést azon tanácsadó cégek felett, amelyek a birtokukban lévő bonyolult know-how felhasználásával eddig fenntartották a kitermelés viszonylag magas szintjét.

A lépést egy – a napokban elfogadott – törvény teszi lehetővé, amely az eddigieknél is kiterjedtebb jogköröket ad a kormánynak, kritikus javak és aktívák államosítására. A lépést az kényszerítette ki, hogy – a már egy ideje állami tulajdonban lévő – PDVSA olajipari céggel szemben több milliárd dolláros, kifizetetlen követeléseket halmoztak fel a tanácsadó-szolgáltató cégek.

Közöttük van a – hajdan a volt amerikai alelnök, Dick Cheney által vezetett – Halliburton, és a Schlumberger helyi érdekeltsége. A velük szembeni – duzzadó – tartozások törlesztésére egyre kevésbé nyújtottak fedezetet a mélybe vitt, és jelenleg alacsony szinten stagnáló olaj-jegyzések. A tarthatatlan helyzet kezelésére rendelte el Hugo Chavez elnök, hogy a hadsereg szállja meg a tanácsadó és szolgáltató cégek telephelyeit.

Az adott viszonyok közepette – mint a Reuters figyelmeztet – központi kérdéssé vált, hogy tudja-e pótolni Caracas azt a know-how-t, amelyet az átvett szolgáltató cégek a kezükben tartottak. A kitermelés szintjének fenntartására ugyanis vissza kellett nyomni a kiaknázott rétegekbe, a kitörő gáz egy részét, illetve vizet kellett a mélybe pumpálni. Az államosított cégek képviselői arra figyelmeztetnek, hogy a tevékenységükre különösen nagy szükség lenne annak fényében, hogy a PDVSA állami olajkonszern évek óta folytatta az alulberuházások gyakorlatát, hogy legyen miből finanszírozni az államfő népszerűségének alapját képező, szociális programokat.

Nem lehet emellett azt sem kizárni, hogy az esetleg kieső know-how pótlására Chavez az oroszokhoz fordul segítségért. Ehhez várhatóan szabad utat nyit az, hogy a helyi igazságszolgáltató szervek nagy valószínűséggel törlik a roppant drágán dolgozó olajipari szolgáltató cégekkel kötött megállapodásokat.

Az eső olajbevételek miatt egyébként Caracas olyan eljárást választott, amelynek részeként nem készpénzzel kompenzálja a kisajátított tanácsadó-szolgáltató cégek tulajdonosait, hanem kötvénnyel. Az eljárás ottani ideológiai alapjait világosan jelzi a venezuelai elnök nyilatkozata. Chavez közölte, hogy „átvesszük azokat a javakat és aktívákat, amelyek társadalmi tulajdonba kerülnek, ahová mindig is tartoztak volna”.

katonaság Caracas Venezuela bevétel konszern cheney olajcég Chavez
Kapcsolódó cikkek