BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Próbaüzem az Alcufernél

Befejezéséhez közelednek az üzemi próbák az Alcufer Kft. által Fehérvárcsurgón több mint 2,2 milliárd forintos beruházással létesített shredderüzemben. Az üzemszerű működését május második felében megkezdő létesítmény műszakonként évi 100 ezer tonna laza lemezhulladék, roncsautó és nagyméretű elektronikai berendezés felaprítására és anyagfajtánként történő szétválogatására lesz képes, Magyarországon egyedülálló módon 99 százalék feletti tisztaságú vas- és acél-másodnyersanyagot biztosítva az acélkohászat számára.

Horváth Ferenc, az Alcufer Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta: a barnamezős beruházáshoz a cég 417 millió forint európai uniós finanszírozású pályázati támogatást nyert, míg a beruházás több mint nyolcvan százalékát önerőből és banki hitelből finanszírozták. A beruházás eredményeként Közép- és Kelet-Európa jelenleg legmodernebb roncsautó-feldolgozó üzemét építették meg.

A jelenleg mintegy 35 főt foglalkoztató üzem shredderberendezés-elemeit a gyártó Metso Lindemann az év elejére szállította a helyszínre. Az 1400 lóerős, óránként 50 tonna hulladék aprítására alkalmas berendezés már abba a kategóriába tartozik, amelynek tagjai a roncsautókat a motorral és a váltóberendezéssel együtt képesek ledarálni, szükségtelenné téve azok munka- és költségigényes előzetes kiszerelését – hangsúlyozta Horváth Ernő, az Alcufer Kft. társtulajdonos-ügyvezetője.

Az üzem működtetésének elsődleges célja a vas- és acél-másodnyersanyag kinyerése, de a tervezők a shredderezést követően keletkező további frakciók kezelésére is gondoltak. Így a vasfémektől elválasztott vegyes maradék hulladékot további válogató berendezéseken vezetik keresztül. Ennek köszönhetően az üzemben jelentős a kinyert tiszta színes fémek – például alumínium – mennyisége is. A hulladékká vált járművekben maradt veszélyes folyadékokat az aprítás előtt egy speciális, „szárazra fektető” berendezés segítségével távolítják el, lehetővé téve elkülönített kezelésüket és ártalmatlanításukat.

Környezetvédelmi szempontból ugyancsak fontos, hogy a telephelyen három hektár területet fedtek le térbetonnal, s láttak el csapadékvíz-elvezető, -kezelő rendszerrel, amelyben olajleválasztó műtárgyak és egy több ezer négyzetméter alapterületű szigetelt záportározó biztosítja a csapadékvizek zárt, környezetszennyezést kizáró kezelését. A ki- és beérkező közúti és vasúti hulladékszállítmányok pedig egyaránt sugárkapukon haladnak át, amelyek jelzik, ha sugárszennyezett fémhulladékot észlelnek.

A győri székhelyű Alcufer Kft. az elmúlt években dinamikus növekedésen ment keresztül. A társaság tulajdonosi köre 2003-ban egy az ország területének nagy részét lefedő hulladékbegyűjtő hálózatot hozott létre. A csoport árbevétele tavaly meghaladta a 40 milliárd forintot.

Adatok a beruházásról

A beruházás értéke: 2,2 Mrd Ft

Ebből pályázati tám.: 0,417 Mrd Ft

Új munkahelyek száma: 50

Az üzem kapacitása (műszakonként): 100 ezer tonna/év

Ebből pályázati tám.: 0,417 Mrd Ft

Új munkahelyek száma: 50

Az üzem kapacitása (műszakonként): 100 ezer tonna/év-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.