Újabb 204 ezer részvénytől szabadultak meg a GM vezetői
Minderre alig két héttel azelőtt került sor, hogy az amerikai cégnek szanálási tervet kell bemutatnia a washingtoni kormánynak a struktúraváltásról a fizetésképtelenség elkerülése érdekében – írja a Die Presse.
A General Motors az Egyesült Államokban eddig 15,4 milliárd dollár állami segélyt kapott és további állami segélyt igényelne. Alig két héttel ezelőtt a vállalat hat felső szintű menedzsere már eladott 205 ezer GM részvényt.
Köztük volt az a két csúcsvezető is, aki ezen héten másodszor érékesítették az autócég papírjait. Az első részvényértékesítés idején Julie Gibson, a GM szóvivője úgy fogalmazott: ez a lépés nem jelenti azt, hogy a GM menedzsereinek már nincs bizalmuk az autókonszern iránt.


