Geszti László az INA élén
A Mol leányvállalata, az INA közgyűlésén Geszti Lászlót (58) választották meg négy évre a horvát társaság igazgatósági elnökévé. Geszti László közgazdász, 1981 óta különböző felső vezetői posztokat töltött be a magyar olaj- és gáziparban: volt például az Interag Rt. pénzügyi igazgatóhelyettese, majd elnök-vezérigazgatója. A Mol csoporthoz 1992-ben csatlakozott. Először tanácsadó, majd kereskedelmi igazgató volt, utána több üzletág ügyvezető igazgatója. 2003–06 között az INA pénzügyi vezérigazgatójaként, illetve elnökhelyetteseként dolgozott. 2007 januárja és 2009 júniusa között, tehát az INA élére történt mostani kinevezéséig a Mol csoport kiskereskedelmi elnökhelyettese volt. VG


