BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot bukhat az Airbus

KATASZTRÓFA. A francia Michelin latin-amerikai vezérigazgatója, a német Thyssen-Krupp brazil leányvállalatának vezetője és a norvég StatoilHydro három alkalmazottja is a fedélzetén volt az Air France hétfő hajnalban az Atlanti-óceán felett eltűnt, Rio de Janeiróból Párizsba tartó 447-es járatának. Más cégvezetőkről egyelőre nem tudni, a francia légitársaság utaslistája alapján viszont biztosan tudható: négy magyar állampolgár, két felnőtt és két gyerek is a repülőgépen tartózkodott. A gépen utazott egy-egy családtagjával együtt egy francia kereskedelmi cég kilenc üzletkötője is, ők kimagasló teljesítményükért kapták jutalomként a brazíliai utat.

Legutóbb április 16-án vizsgálták át a négy évvel ezelőtt szolgálatba állított Airbus A330–200-as gépet, amelyen akkor semmiféle komoly rendellenességet nem találtak – közölte a páneurópai gyártó. Iparági megfigyelők szerint a tragédia nyomán lassulhat a társaságnál az új járművek átadása, mivel ilyenkor kétszer annyi energiát fordítanak a műszaki ellenőrzésre. A késedelmes átadás lassíthatja a vételár kifizetését, tehát a bevétel is később gyarapszik, miközben a biztonság fokozása miatt pluszköltségek keletkezhetnek. Az amúgy is a kereslet viszszaesését megélő gyártó cég anyagi helyzete tehát saját hibáján kívül rosszabbodhat.

A tavalyi évet jól zárta a repülőgépgyártó: a 2007-ben még 446 millió eurós veszteséget elkönyvelő vállalat 2008-ról szóló jelentése 1,57 milliárdos profitról számolt be. Az Airbus tavaly rekordmennyiségű, 483 darab repülőgépet szállított, ezzel fő riválisa, a Boeing elé került.

A katasztrófa tetemes veszteséget okozhat az Air France-nak is, amely sok százmillió eurós kártérítési igényre számíthat a hozzátartozóktól. Középtávon az árfolyamának sem tesz jót a tragédia. A gép fő biztosítója az Axa volt, amely szintén jelentős kifizetések elé néz. Becslések szerint a repülőgép értéke 100 millió euró volt. A katasztrófa akár az egész légibiztosítási piacra is kihathat, és hírek szerint nem zárható ki az sem, hogy elhalasztják a június 15–21. közöttre tervezett párizsi Légi Show-t. VG



Balesetek az Air France-nál 1970 óta

1976. június 27.: Ugandai eltérítés, a 258 utasból 7 meghalt.

1988. június 26.: Egy légi parádén lezuhant egy gép, 3 halott.

1992. január 20.: Baleset Strasbourg mellett, 96-ból 87 halott.

1994. december 24.: Algíri gépeltérítés, a 267 utas közül 3 meghalt.

1998. április 20.: Bogotá mellett lezuhant egy gép, 53 halott.

2000. július 25.: A Concorde párizsi balesete, 113 halott.

2005. augusztus 2.: Torontóban, leszállás után darabokra esett és kigyulladt egy gép, a 297 utas és a 12 fős személyzet túlélte.


1988. június 26.: Egy légi parádén lezuhant egy gép, 3 halott.

1992. január 20.: Baleset Strasbourg mellett, 96-ból 87 halott.

1994. december 24.: Algíri gépeltérítés, a 267 utas közül 3 meghalt.

1998. április 20.: Bogotá mellett lezuhant egy gép, 53 halott.

2000. július 25.: A Concorde párizsi balesete, 113 halott.

2005. augusztus 2.: Torontóban, leszállás után darabokra esett és kigyulladt egy gép, a 297 utas és a 12 fős személyzet túlélte.

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.