Versenyző gyártók: piacképes innováció
Verseny. Kiemelkedő innovációs teljesítményeket vár az idei – immár 26. alkalommal megrendezett – Hungaropack versenytől Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) szaktitkára. A nemrégiben lezárult pályázat iránt ezúttal is meglehetősen nagy volt az érdeklődés – tavaly 81, az idén (érzékelhetően a gazdasági válság hatására) 61 nevezés érkezett.
A szakember szerint nem véletlen a kitüntető figyelem, hiszen ez a csomagolási verseny évről évre alkalmat ad a gyártóknak, hogy széles szakmai nyilvánosság előtt megmutathassák magukat, megismertethessék új anyagaikat, technológiai megoldásaikat. Számos itt felfedezett újdonság köszön vissza a hazai polcokról akár késztermékként, akár más cikkek csomagolóanyagaként.
A hazai nyertesek részt vesznek a WorldStar csomagolási világversenyen, ahol rendszeresen nagy sikert aratnak. Tavaly például, amikor 32 országból 224 nevezés versengett a WorldStar Award díj elnyeréséért, az öt magyar vállalat 13 nevezéséből négy cég hét pályázata kapta meg a kitüntető címet. A megelőző évben szintén hét magyar ötlet nyert nemzetközi elismerést.
Nagy Miklósnak elsőként a Petőfi Nyomda jut az eszébe: tavaly négy pályamunkája is kiérdemelte a WorldStar díjat. Az egyiket egy olyan speciális gyártástechnológia kidolgozásáért kapta, amelynek köszönhetően hamisítás elleni védelemmel tudják ellátni a gyógyszertabletták dobozát. Ez különösen az Afrikába szánt készítmények esetében fontos, ahol mindennapos jelenség, hogy hamisított, hatóanyag nélküli vagy éppen az egészséget károsító szerekkel árasztják el a piacot. A cég úgynevezett walletkartonja szintén a tablettacsomagolásra kínál újszerű megoldást.
Ugyancsak díjat nyert a Nefab Packaging Hungary Kft. Safety Thin összehajtható hullámpapírlemez dobozos csomagolása, amely mobiltelefonok középtávú szállítását teszi könnyebbé, olcsóbbá.
Ez évtől a magyar innováció fiatal generációinak is bemutatkozási lehetőséget nyújt a CSAOSZ: a napokban ugyanis meghirdette a Hungaropack Student Csomagolási Diákversenyt. A legjobbak részt vehetnek majd a WorldStar Student világversenyen. Az első nevezés már meg is érkezett, s a szaktitkár szerint nem is akármilyen. Egy kozmetikai termék komplett csomagolása, fantázianévvel, grafikával, plakáttal. Mindezen látszik, hogy a fiatal alkotó megvalósítható dobozt képzelt el, rendszerben gondolkodik, figyelembe veszi a termék majdani hasznosítási szempontjait is – foglalta össze a pályázat lényegét Nagy Miklós. BJA


