Cégvilág

Visszatérne a magyar piacra a NABI - Videó, fotók

Vissza akar térni a magyar autóbuszpiacra a NABI, amely korábban összesen 61 buszt adott el öt különböző közlekedési vállalatnak. A társaság tulajdonosa, az amerikai Cerberus Capital Management ősszel határoz a cég budapesti központjában született tervről, de a NABI Kft. ügyvezető igazgatója, Baranyai Ferenc tudomása szerint reménykeltő volt az ötlet fogadtatása.

Pozitív döntés esetén jövőre megkezdődhet a sorozatgyártás. A magyar piacra az amerikaiaktól különböző buszt kell tervezni a méretek és műszaki előírások különbözősége miatt. A piacelemzés és a konkurenciavizsgálat már megkezdődött, emellett a NABI öt alvázszállítóval – köztük a Csabametállal és a Rábával – is tárgyal a lehetséges együttműködésről. Amint Baranyai Ferenc elmondta: a NABI számára a járóképes (tehát motorral, hajtáslánccal ellátott) alváz előnye többek között az, hogy ezáltal a kész jármű garanciális és vevőszolgálati költségei körülbelül  80 százalékkal, míg a fejlesztési költségek mintegy 60 százalékkal csökkennek.

A cégvezető bizakodó. Mint mondja, a magyarországi autóbuszok átlagéletkora 11,5 év, a BKV flottájának egy része ráadásul jelentősen többet futott a kelleténél, úgyhogy a többi magyarországi gyártó mellett a NABI-nak is jutna megrendelés a piacon. A 450 fős cég ugyanakkor nincs híján a munkának, hiszen mind a budapesti, mind a kaposvári gyáregységnek a jövő év végéig szóló megrendelésállománya van.

A 240 fős Újszász utcai üzem nyár végéig leszállít a Chicago-közeli Westchester számára 95 dízel-elektromos hibrid buszt, majd következnek egyéb amerikai városok számára a kisebb-nagyobb szériák. Ezek acélkarosszériás járművek, de Kaposváron üvegszál-erősítésű műanyag karosszériás buszok készülnek Los Angeles városa számára. Ezzel a technológiával eddig csak jachtok készültek. A műanyag ugyanakkor nem rozsdásodik, különleges karosszériaformákat lehet kialakítani. Igaz, maga a gyártás nehezebb és drágább, mint az acélkarosszériás modellek esetében, de az ilyen kompozit karosszériát az előnyei miatt szeretik a vevők.

Az ilyen, úgynevezett CompoBus 20 százalékkal könnyebb, így kevesebbet fogyaszt, és egyebek között a fékbetétek kopása is kisebb. Ezek pedig komoly érvek a versenytárgyalások során. A CompoBus dizájnterve amerikai, de a gépészmérnöki munkát Budapesten végezték.
Legújabban pedig Honolulu városa tesztel műanyag vázas, kaposvári NABI buszt, amely könnyebb, mint az Oahu Transit Services (OTS) közlekedési vállalat hagyományos buszai, több utast tud szállítani, és ellenáll a korróziónak, amely a csendes-óceáni USA tagállam esetében igen fontos probléma, tekintettel a sós, párás tengeri levegőre.

A múlt év végéig közel 6800 buszt szállított a cég az Egyesült Államokba. Csak Los Angelesben több mint 1300 NABI busz közlekedik, és mindegyik földgáz-, illetve hibridhajtású. A városnak emellett jövő nyárig 260 műanyag karosszériás, földgázhajtású CompoBust kell a NABI-nak leszállítania, továbbá opciós szerződést kötöttek további 740 busz vásárlására. A kaliforniai város ebből a 740-ből már le is hívott negyvenet, a többiről pedig most folynak az egyeztetések. A Los Angeles-i közlekedési vállalat kimutatása szerint évi 42 ezer mérföld (67200 kilométer) futásteljesítménnyel számolva a földgázhajtású busz fenntartása 30 660 dollárba kerül, míg a dízelmotorosé 36 540 dollárba.

A North American Bus Industries (röviden NABI) története 1976-ban kezdÕdött, amikor kereskedelmi megállapodás született a magyar Ikarus és amerikai Crown Coach között. EgyüttmÛködésük eredményeként 1977-ben megjelent Los Angelesben az első Magyarországon tervezett csuklós autóbusz.

A ''80-as években az együttmÛködést felbontották és az Ikarus új stratégiai megállapodást kötött az Union City Body Company (UCBC)-val, hasonló működés szerint: Magyarországon tervezték a buszokat és gyártották le a vázakat, míg a végszerelés az Egyesült Államokban folyt. Az UCBC 1992-ben az Első Magyar Alap tulajdonába került Amerikai Ikarus néven. Így már nem csak a tervezés, de a design és az alkatrészek biztosítása is magyar feladat volt. A karosszéria a budapesti (Mátyásföldi) gyárban készül, míg az autóbuszok végszerelése az Alabama állambeli Annistonban történik a NABI Inc. üzemében.

Mivel a cég vele akart vágni a kompozit (műanyag) karosszéria gyártásba, amely számára már nem volt hely a budapesti telephelyen, 2001-ben, zöldmezős beruházásként felépült a kaposvári gyár. Négy évvel később azonban leállt a termelés Kaposvárott, mert az amerikai szövetségi közlekedési hatóság elutasította a cég kérelmét, így a Kaposváron gyártott buszok a továbbiakban nem mentesülnek az úgynevezett "Buy America" törvény alól. Ez az Egyesült Államokban rendkívül szigorúan vett törvény kimondja, hogy az amerikai szövetségi támogatást felhasználó közbeszerzéseknél az alkatrészérték 60 százalékának USA-beli gyártóktól kell származnia, és a végső összeszerelést is Amerikában kell végezni.

Másrészt a dollár árfolyamváltozása miatt a cég komoly veszteséget szenvedett el 2002–05 között. Ezt követően 2006 februárjában a NABI Rt. igazgatósága aláírta az ekkor alakult NABI Gyártó Kft.-vel és a NABI Real Estate Holding Kft.-vel, valamint ezek tulajdonosával, a világ egyik vezető intézményi befektetője, a Cerberus ellenőrzése alatt álló Homerica Investment BV-vel azt az eszközátruházási szerződéscsomagot, amelynek keretében a vevők átvállalták a NABI 81,1 millió dolláros teljes hitelállományát. Emellett összesen 2,2 milliót fizettek, amiért megkapták a NABI csoport valamennyi eszközét (az amerikai NABI Inc.-et, valamint a mátyásföldi, kaposvári gyárat), átvették a cég valamennyi dolgozóját és teljes megrendelés-, valamint garanciális kötelezettség állományát.


[enews_gallery id='423053']

buszgyártás Compobus busz Kaposvár Nabi Cerberus
Kapcsolódó cikkek